Infostart.hu
eur:
377.2
usd:
319.67
bux:
125199.88
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: ugyeszseg.hu

Berregő láncfűrésszel és egy nagy késsel, robbantással fenyegették a rendőröket – képek

A rendőrök előbb tűzoltókat, aztán tárgyalótisztet voltak kénytelenek hívni.

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint 2023. január 8-án, a reggeli órákban egy kerékpárlopásról érkezett bejelentés a rendőrségre, ami alapján az egyenruhások megjelentek a feltételezett elkövetők (élettársak) nyírségi házánál.

A rendőröket fogadó nő az együttműködést megtagadta, majd a kerítés és a ház ajtaját magukra zárta. A hatóságok emberei ezt követően a kerítés kapuját benyomták, majd a bejárati ajtón keresztül többször felszólították a nőt az együttműködésre és az ajtó kinyitására.

A nő egy idő után közölte a rendőrökkel, hogy rosszul van, ezért egészségügyi ellátása céljából mentőt hívtak hozzá, valamint felhívták a figyelmét, hogy ha továbbra sem nyitja ki az ajtót, úgy részben a kutatás elvégzése, részben a neki való segítségnyújtás céljából tűzoltókat hívnak a helyszínre, akik erővel kinyitják majd az ajtót.

Miután a tűzoltók is a helyszínre érkeztek, a nő hosszas rábeszélés után végül kinyitotta az ajtót, de a bent lévő élettársa egy 17 centiméter pengehosszúságú, hegyes kést a pengéjénél fogva a háta mögé lendített, és annak eldobásával fenyegette meg a házba belépő tűzoltót.

A helyszínen tartózkodó tűzoltó ekkor kiment a házból, miközben a férfi az ismét bezárt ajtó mögött egy elektromos láncfűrészt vett magához és azt hangosan járatva az élettársával együtt többször megfenyegette a rendőröket és tűzoltókat, mondván: amennyiben be mernek menni, illetve ha nem távoznak,

felrobbantják a bent lévő gázpalackot, illetőleg aki bemegy, azt a férfi leszúrja.

A rendőrök végül tárgyalótiszt közreműködésével rábírták az elkövetőket, hogy a kést adják ki, illetve jöjjenek ki az ingatlanból.

Az elkövetőket őrizetbe vették, majd a nyomozó ügyészség őket felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 2023. január 9-én gyanúsítottként kihallgatta.

Mivel mindkét elkövetőnél fennáll a szökés, illetve elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye, a nyomozó ügyészség indítványozta a letartóztatásuk elrendelését. A letartóztatásukról a Debreceni Járásbíróság kedden dönt.

Címlapról ajánljuk
A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×