Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
311.59
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Metal police handcuffs isolated on black background, copy space, 3d illustration
Nyitókép: Rawf8/Getty Images

Megvan a Hős utcai gyilkos

S. Ferenc 48 éves, a gyilkosság után rá is gyújtotta a lakást áldozatára.

A bűntény felfedezése után 11 órával elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolt a főváros X. kerületében, a Hős utcában egy nőt, majd rágyújtotta a lakást - hangzott el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A gyanúsítottal, a 48 éves S. Ferenccel szemben nyereségvágyból, idős koránál fogva védekezésre képtelen személy ellen elkövetett emberölés miatt indítottak eljárást. Élettársát, a 36 éves M. Renátát pedig bűnpártolással és kifosztással gyanúsítják - közölte Gál Sándor, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője.

A férfi 430 ezer forintot, a nő pedig 60 ezer forintot vitt el a 67 éves asszony lakásából - tette hozzá az alezredes.

Emlékeztetett arra, hogy eredetileg lakástűzhöz riasztották a hatóságokat szerda délelőtt, a lakásban a tűzoltók egy holttestet találtak.

Kiderült, hogy a nőt több késszúrással megölték, ezért a rendőrség bűncselekmény miatt indított eljárást.

A nyomozás adatai szerint S. Ferenc már korábban is többször kért kölcsön a nőtől, ám a tartozásait rendre nem adta meg, illetve tudta, hogy a nő spórolt pénzzel rendelkezik. Kedd este is megjelent az asszony lakásán, aki kérdőre vonta. A férfi ezután késsel három alkalommal megszúrta. Amikor észlelte, hogy áldozata már nem mozog, a testet egy paplannal letakarta, a lakást módszeresen átkutatta és magához vett 430 ezer forintot, majd hazament. Másnap már az élettársával tért vissza a tett színhelyére, abból a célból, hogy a nyomokat eltüntesse. Ekkor az élettársa még talált a lakásban 60 ezer forintot. Ezt követően a férfi égéssegítő folyadékot öntött a holttestet fedő paplanra és meggyújtotta, illetve a lakás további két pontján okozott tüzet. A férfi és a nő ezután távozott, a bejárati ajtót kulcsra zárták.

Később egy levelet kézbesítő portás észlelte a tüzet, majd értesítették a tűzoltókat.

A gyilkosság elkövetésével gyanúsított férfit egy VII. kerületi lakásban fogták el. S. Ferenc beismerő vallomást tett - közölte Gál Sándor.

Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×