Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
313.07
bux:
146668.85
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Nyitókép: ugyeszseg.hu

Későn fékezett, a vonat elé hajtott a figyelmetlen autós

Az Egri Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat a 43 éves sofőr ellen.

A Heves Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a vádlott 2021 nyarán a kora reggeli órákban Mezőtárkány belterületén, a horgásztó irányából a település központja felé haladt gépjárművével, ahol útja egy sorompóval el nem látott vasúti átkelőn vezetett keresztül.

A vádlott haladása során figyelmetlensége miatt már csak akkor észlelte az éppen érkező vonatszerelvényt, amikor a mozdonyvezető vészfékezése mellett hangjelzéssel jelzett a gépjármű vezetőjének. A férfi ekkor fékezni kezdett, ennek ellenére azonban az autó a sínekre csúszott, ahol a vonatszerelvény bal első része nekiütközött a gépkocsi jobb első részének. A gépjármű ezután megpördült, végül egy használaton kívüli fa tartó oszlopnak ütközve állt meg.

A balesetben a kocsi jobb első ülésén utazó és biztonsági övet nem használó sértett bordatörést szenvedett. A vonatszerelvényen a mozdonyvezetőn kívül további négy utas és egy jegykezelő tartózkodott, akik közül senki sem sérült meg, de a gyorsfékezés és az ütközés miatt az életük, testi épségük veszélybe került.

A baleset bekövetkezésének oka az volt, hogy a vádlott megszegte azt a KRESZ-szabályt, ami szerint a biztosítatlan vasúti átjáróba járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha annak vezetője meggyőződött arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű egyik irányból sem közeledik és a folyamatos áthaladásra lehetőség van. Ezen túl a sértett is szabályt vétett, mivel nem rögzítette magát becsatolt biztonsági övvel.

Az Egri Járási Ügyészség a figyelmetlen sofőrrel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. Az ügyben a Füzesabonyi Járásbíróság fog döntést hozni –zárul az ügyészségi közlemény.

Címlapról ajánljuk
Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Az iváncsai SK On akkumulátorgyár belső monitoring kútjában NMP (n-metil-2-pirrolidon) oldószerszennyezést mutattak ki a gyár önellenőrző mérései során, a szennyezést még augusztus 28-án fedezték fel. Az NMP olyan anyag, amely a szervezetbe kerülve többek között magzatkárosító hatást fejthet ki. Molnár Tibor polgármester haladéktalanul elrendelte a település összes utcájában egy-egy fúrt vagy ásott kút vizének független bevizsgálását, amelyet az önkormányzat saját költségén végeztet el. A vezetékes ivóvizet a szennyezés nem érinti, az Ercsi felől érkezik csővezetéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×