Infostart.hu
eur:
376.33
usd:
319.24
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Mentők és baleseti helyszínelők 2019. augusztus 31-én Budapest XIV. kerületében, a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél, ahol gyermeket gázolt halálra egy autó.
Nyitókép: Mihádák Zoltán

Nagy fordulat L.L. Junior elgázolt kisfiának ügyében

2019. augusztus 31-én Zuglóban a zebrán gázoltak halálra a 3 éves gyermeket, aki féktávolságon belül szaladt ki az úttestre.

A 3 éves kisfiú és édesanyja egy nagyobb társaság tagjaként, 2019. augusztus 31-én 18 órakor gyalog egy zuglói gyerekrendezvényre tartott. A társaságban volt még a kisgyermek idősebbik testvére, valamint az édesanya barátnője – az ügy vádlottja –, és az ő rokonai is. A 3 éves gyermek nem az édesanyja, hanem az édesanya barátnője, a vádlott szoros felügyelete mellett közlekedett – olvasható az ugyeszseg.hu-n.

A társaság a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél a zebrán kívánt átkelni, a gyalogosforgalmat irányító lámpa azonban pirosra váltott, ezért a társaság egy része – köztük a kisgyermek – az úttest szélétől mintegy 0,7 méter távolságra megállt. A kisfiú mellett jobbról a vádlott, az ő jobbján pedig az édesanya állt. A társaság másik része, köztük a gyermek idősebb testvére, még a piros jelzés előtt átért az úttest túloldalára, ahol megálltak, és várták, hogy a többiek is átkeljenek.

A 3 éves gyermek az idősebb testvérét követve, lelépett a zebrára, azonban a mellette álló vádlott ekkor őt visszahúzta, visszatartotta és rászólt, hogy nem szabad tovább menni, mert piros a lámpa. Ezt követően a vádlott – mivel kizárólag ő tartózkodott közvetlenül a gyermek mellett, aki így az ő felügyelete alatt állt – megfogta a kisfiú kezét.

A gyermek ennek ellenére, pár másodperc múlva ismét kiszaladt az úttestre. Az úttestre kifutó gyermeket – mintegy 1,1-1,4 másodpercen belül – egy szabályosan, 42-43 km/h sebességgel közlekedő autós elütötte. A gyermek féktávolságon belül lépett az úttestre,

az autó sofőrje a balesetet még intenzív fékezéssel sem tudta volna elkerülni. A gyermek a helyszínen életét vesztette.

A vád szerint a tragédiára a vádlott mulasztása miatt került sor, mert nem járt el kellő gondossággal, így a felügyelete alatt álló kisgyermek kezét nem megfelelő módon, erővel fogta, illetve más módon sem akadályozta meg, hogy a 3 éves kisfiú – miután egyszer azt már megtette – újra az úttestre lépjen. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vele szemben gondatlanságól elkövetett emberölés vétsége miatt vádiratot nyújtott be a bíróságra, felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozva.

Ugyanakkor a kerületi ügyészség álláspontja szerint, az édesanyát mulasztásban megnyilvánuló büntetőjogi felelősség nem terheli, mivel valamennyi körülményt figyelembe véve, alappal bízhatott abban, hogy gyermeke a barátnője szoros és közvetlen felügyelete mellett kellő biztonságban van. A kerületi ügyészség ezért

az édesanyával szemben a gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt indult eljárást megszüntette.
Címlapról ajánljuk

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Nekimentek az Apple-nek a részvényesek, ellenlépést tesz a mobilgyártó

Nekimentek az Apple-nek a részvényesek, ellenlépést tesz a mobilgyártó

Az Apple a szövetségi bírósághoz fordult, hogy utasítsa el azt a csoportos keresetet, amely szerint a vállalat két rendben is megtévesztette befektetőit. A részvényesek azt állítják, hogy a cég egyrészt eltúlozta a Siri hangasszisztens mesterségesintelligencia-képességeit, másrészt csupán a látszatát keltette annak, hogy betartja az App Store jutalékfizetési szabályaira vonatkozó bírósági végzést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×