Infostart.hu
eur:
362.45
usd:
317.72
bux:
0
2026. július 22. szerda Magdolna
Man in handcuffs
Nyitókép: FOTOKITA/Getty Images

Kiengedték a gyorséttermi lövöldözőt, egyes vádak még élnek

Az így elhíresült egykori joghallgató időközben befejezte tanulmányait a börtönben. Bombakészítéssel is vádolják, ügyében most vizsgálatok várnak rá.

Miután három évig volt előzetes letartóztatásban, november 8-án szabadlábra helyezték a bombakészítéssel vádolt volt egyetemi joghallgatót, S. Ábelt – írta meg a Telex a Fővárosi Törvényszéktől kapott válasz alapján. A Törvényszék sajtóosztályától kapott válasz szerint S. Ábelnek nyomkövetőt kell viselnie az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig (a végzés nem végleges).

S. Ábel neve több büntetőügyben is felmerült.

  • 2010-ben egy internetre feltöltött videóból az derült ki róla, hogy a külföldi iskolai lövöldözések hatására verseket ír. Ezekben arra is utalt, hogy megölne 22 embert, aztán magával is végezne. A Kúria 2017-ben emberölés előkészületében mondta ki bűnösnek, és jogerősen két és fél évre ítélte.
  • Eljárás indult ellen azért is, mert 2013-ban bement a Móricz Zsigmond körtéren egy fegyverrel a McDonald’s-ba, és többször belelőtt a mennyezetbe. 2015-ben lőfegyverrel való visszaélés és fegyveresen elkövetett garázdaság bűntettében mondták ki bűnösnek, és jogerősen négy és fél évre ítélték. 2017 márciusában szabadon engedték.
  • Ezután fogták el S. Ábelt 2017. július 28-án a rendőrök a Terrorelhárítási Központ kommandósai segítségével a XI. kerületben. Kezdetben rablás előkészületével gyanúsították, ami később robbanóanyaggal való visszaélés bűntettére módosult. A Fővárosi Főügyészség 2018-ban robbanóanyaggal való visszaélés bűntettével vádolta meg a joghallgatót. A vádat a bírósági eljárás alatt az ügyészség végül közveszély okozásának bűntettére is kiterjesztette.
  • S. Ábelt 2018 augusztusában nagy értékre elkövetett csalás bűntette miatt két év felfüggesztett börtönre ítélték, mert kétszer is hamisított átutalási megbízásokat adott le két fővárosi bankban.

A Blikk elérte a férfit, aki beszámolt arról, hogy időközben doktorált, befejezte jogi tanulmányait.

"Mostantól dr. S. Ábel a nevem.

Annak idején az ELTE-n kezdtem a jogi tanulmányaim, de most a Pécsi Tudományegyetemen fejeztem be. Ez egy hatalmas mérföldkő az életemben. Nem kaptam számítógép-használati engedélyt, ezért a szakdolgozatomat kézírással készítettem el, amit hazaküldtem, a szüleim pedig begépelve továbbítottak. Több lehetőségem volt, végül arról írtam, hogy a munkajogra milyen hatást gyakorolt a koronavírus" - újságolta a lapnak csütörtökön a fiatalember. "A börtönben nem jutottam hozzá minden szükséges vizsgálathoz, ezeket kell most pótolnom. Szem- és más, így például neurológiai vizsgálatok várnak rám. Nem vagyok tökéletes egészségi állapotban, de lelkileg erősnek érzem magam. Isten segít rajtam, ebben hiszek" - nyilatkozta.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×