Infostart.hu
eur:
378.49
usd:
321.51
bux:
125143.34
2026. február 24. kedd Mátyás

Emberöléssel gyanúsított német férfiakat fogtak el a Budapest–Bécs vasútvonalon

Semmilyen irat nem volt náluk, ezért Győrben leszállították őket a vonatról. Harmadik társukat Augsburgban kapták el.

Erőszakos bűncselekmény miatt keresett két német férfit fogtak el Magyarországon – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A bajor rendőrség közleménye szerint emberöléssel gyanúsítják őket.

A Készenléti Rendőrség vonatkísérő járőrei intézkedtek a két férfi ellen a Budapest-Bécs között közlekedő személyvonaton, mert semmilyen irat nem volt náluk. Győrben leszállították őket a vonatról, átvizsgálták a ruhájukat, és egyiküknél kábítószergyanús anyagot találtak.

A győri rendőrök ezután előállították, majd mivel a drogteszt mindkettejüknél pozitív lett, kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A nyomozók felvették a kapcsolatot a német rendőrséggel, amely miután megállapították a személyazonosságukat, azt közölte, hogy mindkét férfi ellen nemzetközi körözést rendeltek el erőszakos bűncselekmény gyanúja miatt. A két férfit ezután őrizetbe vették.

Csütörtökön a bajor rendőrség arról számolt be internetes oldalán, hogy három 24 éves német fiatalt gyanúsítanak egy Landsberg am Lechben elkövetett emberöléssel. Egyiküket Augsburgban fogták el, a két másikat pedig Magyarországon, Győrben, és a német ügyészség kéri a kiadásukat.

Német lapok arról számoltak be, hogy szombat este súlyos sérülésekkel találtak rá Landsberg am Lechben egy 26 éves, segítségért kiáltó férfire, akit kórházba vittek, de hétfőn meghalt.

Címlapról ajánljuk
Szuperválasztási év – már figyelmeztetni kell az AfD miatt

Szuperválasztási év – már figyelmeztetni kell az AfD miatt

Öt tartományban rendeznek helyi parlamenti választásokat idén Németországban, és különösen a keletiekben a radikális jobboldali AfD befutónak számít. A CDU-elnök Friedrich Merz kancellár az ellenzéki pártot a konzervatívok „legveszélyesebb” kihívójának tekinti.

Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa másfél év után nyúlt hozzá a jegybanki alapkamathoz, amelyet 25 bázisponttal csökkentett. Az MNB-elnök kedd délután sajtótájékoztatón magyarázta el a döntés hátterét. Kiemelte az inflációs adatokat, a hitelezés megindulását, illetve az élelmiszerek év eleji átárazását, ám a növekedést kifejezetten alacsonynak tartja a jegybank, az ipari termelés húzza vissza. Varga Mihály részletesen kommentálta a Barátság olajvezeték ügyét. Van magánvéleménye Nagy Márton „öt bankos” bejelentéséről, de ezt jegybankelnökként nem osztja meg a nyilvánossággal.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Közel másfél éve nem történt ilyen Magyarországon - Most egyértelmű jelet kapott a forint

Közel másfél éve nem történt ilyen Magyarországon - Most egyértelmű jelet kapott a forint

Az MNB kamatdöntő ülésére figyeltek ma főként a befektetők, délután pedig meg is kapták a várt jelzést: az MNB közel másfél év után 25 bázisponttal, 6,25 százalékra csökkentette az irányadó rátát. Bár a bejelentést követő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök hangsúlyozta, hogy az MNB nem köteleződik el kamatcsökkentési ciklus mellett, a forint nem reagált érdemben a hírekre. A magyar fizetőeszköz árfolyamában a mai nap sok irányváltás következett be, de az elmozdulások egyike sem volt igazán jelentős: az euró és a dollár jegyzése is mintegy 1,5 egységnyi sávban ingadozott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×