Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Nyitókép: ugyeszseg.hu

Újabb budapesti büntetőfékezés sérültekkel – fotók

Többen is megsérültek Újpesten egy busz utasai közül, amikor egy autós szándékosan fékezett a jármű előtt, és összeütköztek.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint az eset még 2018. augusztus 6-án délután történt, egy 37 éves férfi BMW-jével közlekedett a IV. kerületben, a Megyeri úton a Fóti út irányába. Vele azonos irányban közlekedett egy menetrend szerinti autóbusz, amely a Megyeri temető elnevezésű megállóban megállt, majd onnan úgy indult el, hogy a vezető rögtön a belső forgalmi sávba sorolt, miután úgy ítélte meg, hogy ezzel más járművet a közlekedésében nem akadályoz.

Az autóbusz mögött azonban a megengedett 50 helyett mintegy 90 km/órás sebességgel közlekedett a vádlott, akinek emiatt fékeznie kellett, és fény -és hangjelzéssel hívta fel a figyelmet a szerinte szabálytalan manőverre. Majd felgyorsítva megelőzte a buszt, visszasorolt az autóbusz elé, és az autót szándékosan és indokolatlanul, erőteljesen lefékezte, ezáltal az ügyészség szerint az autóbusz utasainak testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.

Az autóbusz vezetője az ütközést úgy próbálta elkerülni, hogy vészfékezett, megállni azonban a már így sem tudott, az autóbusz elejével a vádlotti gépkocsi hátuljának ütközött. A busz több utasa az ülésből előre esett, a buszon állók közül többen elestek. Volt, aki mellkaszúzódást, vérző hámsérülést, más utas pedig zúzódásos sérüléseket szenvedett.

Az autóbuszban több mint 300 ezer forint, míg a gépkocsiban mintegy másfél millió forint anyagi kár keletkezett.

Az ügyészség közúti veszélyeztetés, valamint rongálás miatt végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására, és közügyektől, illetve járművezetéstől eltiltásra tett indítványt a vádiratban.

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

2025 októberében a Fed bejelentette, hogy decemberben leállítja a mennyiségi szigorítást. Ezzel véget ér az a két és fél évig tartó időszak, amelynek során az amerikai jegybank havonta több tízmilliárd dollárral csökkentette a mérlegét, hogy visszafogja a gazdaság túlfűtöttségét és letörje a 2022-ben kialakult inflációs hullámot. Ez új piaci környezetet teremthet a részvény-, kötvény- és devizapiacok számára. A fenti változások nyomán cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakultak a hozamok különböző piaci környezetben a részvénypiacokon (S&P 500, Nasdaq), valamint a devizapiacon (dollárindex, EUR/HUF).

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×