Infostart.hu
eur:
380.78
usd:
322.39
bux:
132633.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: Forrás: Központi Nyomozó Főügyészség

Teherautóval és baltával fenyegette feleségét a volt rendőr főtiszt

Zaklatás bűntette, folytatólagosan elkövetett kapcsolati erőszak vétsége és magánlaksértés vétsége miatt vádat emeltek egy volt rendőr ellen a Mátészalkai Járásbíróságon – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata szerint az italozó életmódot folytató 48 éves férfi rendszeresen szidalmazta, megalázó megjegyzésekkel illette, bántalmazta feleségét. 2020. március 30-án a vádlott erőszakosan ki akarta venni – az általa korábban már megrongált – telefont felesége kezéből, majd az udvaron üldözte, és megpróbálta megszerezni tőle a közös bankszámlához tartozó bankkártyát is, a nő laptopját pedig eldobta.

A sértett a fiához költözött, de a férje ezután is fenyegette, közölte, hogy rájuk gyújtja a házat és a feleségét a hajánál fogva húzza haza. 2020 júliusában a vádlott – bár felszólították, hogy az ingatlantól tartsa távol magát – a fia családi házának lakattal lezárt lemezkapuját gépkocsijával betörte, behajtott az udvarra, majd a felesége ajtaján dörömbölt. A cselekmény után

a vádlott ismét felhívta a sértettet telefonon és azzal fenyegette meg, hogy másnap baltával és teherautóval fog visszamenni.

A rendőr emiatt előbb őrizetbe, majd letartóztatásba került, később bűnügyi felügyelet hatálya alatt állt, jelenleg szabadlábon védekezik.

A vádlott hivatásos szolgálati jogviszonyát a rendőrség méltatlanság miatt időközben megszüntette.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Mutatunk egy rakás olcsó részvényt, amikben hatalmas a potenciál!

Mutatunk egy rakás olcsó részvényt, amikben hatalmas a potenciál!

Senki sem szeret a csúcson venni. Most olyan befektetéseket mutatunk, amik a csúcsról akár 70-90 százalékot estek, de amiket még mindig szeretnek a profik, a felértékelődési potenciál akár 70-140 százalék, és a grafikonok is izgalmasak. Ha olyan befektetéseket keresel, amik sokat estek, és van bennük potenciál, akkor ezeket érdemes megnézned! Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×