eur:
399.04
usd:
369.39
bux:
90914.74
2025. március 25. kedd Irén, Írisz

Eldurvult a szomszédi viszony

Letartóztatott a Veszprémi Járásbíróság egy csopaki férfit, aki a gyanú szerint évek óta zaklatta szomszédait, szombaton pedig felgyújtotta az autójukat.

A kényszerintézkedést rongálás, zaklatás és magánlaksértés miatt indítványozta az ügyészség - írta a Veszprém Megyei Főügyészség helyettes vezetője, Sárosi Dóra közleményében.

A gyanú szerint a férfi szombaton egy nagyobb kő-, illetve betondarabbal betörte szomszédja autójának szélvédőjét és ablakait, majd a jármű belsejét meggyújtotta. A sértett meghallotta a zajt és egy poroltóval időben el tudta oltani a tüzet, de a megrongált autóban milliós kár keletkezett.

A főügyészhelyettes közölte: az őrizetbe vett 34 éves férfi már évek óta zaklatta, késő este telefonon hívogatta szomzédait, idén decemberben pedig - kezében egy pengével - a szomszéd férfit azzal fenyegette meg, hogy megöli. Ezt a fenyegetést karácsony első napján megismételte.

Olyan eset is előfordult, hogy a férfi éjszaka átmászott szomszédai kertjébe, lekapcsolta a villanyt, és így a sértettek lakása fűtés nélkül maradt.

A Veszprémi Járási Ügyészség a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatását, amelyet a bíróság egy hónapra elrendelt.

A végzés nem végleges.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.25. kedd, 18:00
Koltay András
a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×