Infostart.hu
eur:
378.43
usd:
320.52
bux:
130581.09
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Pixabay

Forgalommal szembe hajtott az M6-oson, és ez még nem minden

Fél órán belül azonosították.

A rendelkezésre álló adatok szerint kedd délelőtt az M6 autópálya külső sávjában Százhalombatta irányából Érd felé közlekedett egy idős asszony a forgalommal szemben. A vele ellentétes irányba haladó, szabályosan közlekedő gépkocsi sofőrje – hogy az ütközést elkerülje –, satufékezett, majd az elakadásjelzőt is bekapcsolta. A mögötte közlekedő jármű vezetője azonban az autónak ütközött, majd a bal oldali szalagkorlátnak csapódott – olvasható a Police.hu-n.

A két sofőr nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett, mindkét kocsiban milliós nagyságú anyagi kár keletkezett.

A balesetet okozó nő nem állt meg segítséget nyújtani, megfordult autójával és elhajtott.

A helyszínre érkező rendőrök fél órán belül azonosították a közlekedési balesetet előidéző gépkocsit, valamint annak tulajdonosát. A 77 éves asszonyt a gárdonyi egyenruhások ercsi lakóhelyén érték utol, aki a cselekmény elkövetését szóban elismerte. Elmondása szerint Százhalombattánál hajtott fel az M6 autópályára a forgalommal szemben. Annak ellenére, hogy látta a történteket, megfordult, majd ercsi otthonáig meg sem állt.

Az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntettének gyanúja miatt indított eljárást.

Címlapról ajánljuk
Kiverte a biztosítékot a CDU Gazdasági Tanácsának legújabb javaslata

Kiverte a biztosítékot a CDU Gazdasági Tanácsának legújabb javaslata

A cél ezúttal aligha szentesíti az eszközt, azaz a német politika mindennapjaira átírva a legújabb takarékossági javaslatot. Azt a legerősebb kormánypárthoz, a CDU-hoz köthető Gazdasági Tanács terjesztette elő, indítványozva egy erőteljes nyugdíjrendszeri átalakítás mellett például a fogászati ellátás állami finanszírozásának teljes megszüntetését.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×