Infostart.hu
eur:
376.97
usd:
322.5
bux:
127634.42
2026. április 9. csütörtök Erhard
Az elsőrendű vádlott M. Richárd (b) az ellene és további két ember ellen a 2017 májusában a fővárosi Dózsa György úton történt halálos közúti baleset ügyében indított büntetőper tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2020. szeptember 30-án. A bíróság négy év fogházra ítélte első fokon és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől M. Richárdot halálos közúti baleset gondatlan okozása, valamint garázdaság és könnyű testi sértés miatt.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

M. Richárd ezúttal a járványintézkedések ellen vétett

A két halálos áldozatot követelő Dózsa György úti autóbaleset egyik felelőse és a kecskeméti maffiaper érintettje egy konditeremben erősített, amelyik nem lehetett volna nyitva.

Lefotózta egyik olvasója a Dózsa György úti baleset egyik felelőseként nem jogerősen öt év börtönre ítélt M. Richárdot egy konditeremben – írja a bors.hu. A férfiról október közepén a XIII. kerületben egy Mercedes volánjánál ülve bukott le úgy, hogy a bíróság korábban örökre eltiltotta a vezetéstől, a jogosítványát pedig – amivel egy más ügy miatt a baleset idején sem rendelkezett – a jogerős ítéletéig bevonták.

A 43 éves férfi a lap információi szerint ezúttal

egy konditeremben edzett, ami a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések értelmében nem lehetett volna nyitva.

A Bors egyik olvasója szemtanúja volt a rendőri intézkedésnek, amelyről képet is készített. A lapnak a rendőrség megerősítette az intézkedés tényét.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei 2020. december 2-án az esti órákban a járványügyi szabályok megsértése miatt intézkedtek egy újpesti edzőteremben, ahol a 2017 tavaszán történt Dózsa György úti baleset egyik érintettje is jelen volt. Vele, valamint a teremben tartózkodó további hat fővel szemben a rendőrök védelmi intézkedés megszegése szabálysértés miatt szabálysértési feljelentést tettek” – közölte a BRFK. A feljelentett hét személy egyike a fitneszterem alkalmazottja.

A Bors ellátogatott a konditeremhez, ahol ezúttal teljes sötétség honolt. Az ajtón azonban jól látható módon ezt a szöveget függesztették ki: „a legújabb kormányrendelet szerint november 11-től az edzőterem előreláthatólag 30 napig zárva tart”.

A Mercedesével száguldó M. Richárd 2017-ben, a Dózsa György úton csapódott bele egy szabálytalanul kanyarodó Citroënbe, amit egy megállóba lökött, több ember megsérült, ketten pedig meghaltak. A kecskeméti maffiaper egykori vádlottja a szakértők szerint nemcsak kokainozott a baleset előtt, de közel 130 kilométeres sebességgel hajtott az úton, az ütközés előtt pedig a telefonjával vette is magát.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt három nappal

„Ha végrehajtanánk az EU követelését, 48 600 forinttal több lenne a családok üzemanyagköltsége, a villany 16 000, a gáz 30 000 ezer forinttal lenne drágább havonta”; hozzányúlt a kormány a stratégiai kőolajtartalékhoz. Gulyás Gergely és Vitályos Eszter a választások előtt utoljára várta a sajtó képviselőit a Karmelitába.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Választások 2026: percről percre mutatjuk az adatokat, az eredményeket, a Portfolio-n kövesd egész napos tudósításunkat!

Választások 2026: percről percre mutatjuk az adatokat, az eredményeket, a Portfolio-n kövesd egész napos tudósításunkat!

Április 12-én a Portfolio élőben követi a választások 2026 eseményeit: automatikusan frissülő térképes választási eredményekkel, részletes körzeti bontással és azonnali elemzésekkel segítjük az eligazodást az országgyűlési választások napján. A magyar választások alakulását valós időben értelmezzük, bemutatva a Tisza Párt, a Fidesz-KDNP, a Demokratikus Koalíció, a Mi Hazánk és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt versenyét, külön figyelemmel az egyes választókörök eredményeire, valamint a Magyar Péter és Orbán Viktor közötti politikai erőviszonyokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×