Infostart.hu
eur:
386.38
usd:
331.81
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Nyitókép: police.hu

Több mint száz rendőr csapott le a drogkereskedőkre

Két évig tartó nyomozás után, összehangolt akció keretében számolták fel a bűnszervezetet.

A rendőrök hétfőn összehangolt akció keretében csaptak le egy Tolna megyei kábítószer-kereskedő hálózat vezetőjére és tagjaira.

A művelet során a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, a KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály, valamint a megyei rendőrkapitányságok rendőri állománya tizenegy helyszínen, hat embert fogott el és állított elő bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A közel két évig tartó nyomozási munka eredményeként sikerült feltérképezni a bűnszervezetet, összegyűjteni azokat a terhelő információkat és bizonyítékokat, amelyek alapján látókörbe került a hálózatot irányító 54 éves tolnai férfi és a bűnbanda tagjai.

A rendőrök kutatást hajtottak végre a szervezet tagjai által használt ingatlanokban, valamint gépjárművekben. Ezek alkalmával jelentős mennyiségű kábítószert, különböző fajtájú új pszichoaktív anyagokat foglaltak le, valamint a kábítószer csomagolásához, értékesítéséhez szükséges eszközöket találtak.

A rendőrség oldalán olvasható, hogy a bűncselekményből származó vagyon elvonása érdekében a hálózat tagjaitól öt ingatlant vettek zár alá, gépjárműveket, készpénzt és egyéb vagyontárgyakat (elektronikai eszközöket, zongorát, ékszereket), valamint a bűnszervezet vezetőjének üzletrészét foglalták le, csaknem 35 millió forint értékben.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai egy 54 éves tolnai, egy 43 éves és egy 20 éves kocsolai, egy 38 éves pincehelyi, egy 41 éves és egy 37 éves dalmandi lakost jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének, illetve bűnszervezetben, kereskedéssel elkövetett pszichoaktív anyaggal visszaélés megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×