Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Egy kerékpáros halad a kerékpársáv mellett a Múzeum körúton 2012. július 31-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Gyanúsított lett a Bartók Béla úti kerékpáros

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folytatnak nyomozást az ügyben.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség közleményében felidézi, hogy május 16-án, 11 óra körül egy kerékpárral közlekedő budapesti nő a XI. kerületben, a Bertalan Lajos utca és a Bartók Béla út kereszteződésében a közlekedési lámpa piros jelzése ellenére áthaladt az útkereszteződésen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának állományába tartozó rendőrök a közlekedési szabálysértés miatt a Bartók Béla úton igazoltatni akarták a kerékpárost, aki azonban a rendőri felszólítás ellenére nem állt meg. A szabálysértés elkövetőjét végül úgy sikerült csak megállítani, hogy a rendőrök a szolgálati gépkocsival elé kanyarodtak.

A megalapozott gyanú szerint a rendőri intézkedés során az elkövető nem volt hajlandó magát igazolni, erre vonatkozó újabb rendőri felszólításra egy valótlan személy adatait adta meg.

Amikor a nővel közölték, hogy az általa megadott adatok alapján a személyazonossága nem állapítható meg, kijelentette, hogy mivel már megadta az adatait, a rendőröknek nincs joga feltartóztatni és neki erre egyébként sincs ideje, majd a kerékpárjára szállva ki akarta vonni magát a jogszerű intézkedés alól.

Az engedély nélküli távozás megakadályozása érdekében az egyik rendőr a bicikli kormányánál fogva visszatartotta az elkövetőt, aki erre bal kézzel a rendőr felé ütött. Ezt követően a rendőrök megbilincselték és az előállítás érdekében megkísérelték beültetni a szolgálati gépkocsi hátsó ülésére, az elkövető azonban – akadályozva a folyamatban lévő intézkedést – folyamatosan ellenállt, és az intézkedő rendőrt combon rúgta.

Az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a biciklist, aki részben elismerte a bűncselekmény elkövetését, és nem élt panasszal a gyanúsítás ellen.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×