Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: Pixabay

Rendőrökre támadók őrizetét rendelték el a nyomozó ügyészek

Ezúttal három férfi ellen kellett intézkedniük a Debreceni Regionális Ügyészség készenlétes ügyészeinek.

Az egyik ügy előzménye, hogy családi konfliktust követően egy Hajdú-Bihar megyei nő ideiglenes megelőző távoltartást kért a vele együtt lakó férjével szemben. Amikor kihirdették az erről szóló határozatot, a férfi nem működött együtt a rendőrökkel, ezért kényszerítő eszközt alkalmaztak vele szemben. Ekkor a házaspár egyik fia a jogszerűen intézkedő rendőrökre támadt, egyiküket meglökte, majd dulakodni kezdett velük és mindkettőjüket megütötte.

A rendőrök testi kényszert alkalmaztak vele szemben és próbálták megbilincselni, ám ekkor megjelent a pár másik fia is, aki megpróbálta ellökni az egyik rendőrt a testvérétől, és dulakodni kezdett vele. A többszörösen büntetett előéletű fiatal testvérpárt hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Nem éltek panasszal az őrizetbe vétel ellen és vallomásukban a bűncselekmény elkövetését is elismerték.

A másik ügyben egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőri intézkedés során akarta elkerülni egy apa és fia az alkoholszondás ellenőrzést. Miközben az idősebb férfi próbálta az autóval elhagyni a helyszínt, a fiatalabb hátulról megragadta az egyik rendőr nyakát és azt megszorította. A fiatalembert hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, a bűncselekmény elkövetését részben elismerte.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség mindkét esetben elrendelte az elkövetők őrizetét, és a napokban bíróság elé állításukat tervezi az elkövetés helye szerint illetékes bíróságokon.

A főügyész hétfőn is hasonló esetekről számolt be: akkor egy hajdú-bihari és egy szabolcsi férfit vettek őrizetbe amiért a velük szemben más-más okból intézkedő rendőröket fenyegettek és támadtak meg a hétvégén.

Címlapról ajánljuk
Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Mind a járókelők, mind a kerékpározók számára nehézséget okoz a Bem rakparton a Batthyány tér és a Lánchíd közötti kerékpársávon a közlekedés – hívta föl a figyelmet a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa az InfóRádióban. Kádár Mónika szerint már vannak tervek a probléma megoldására, azonban nem tudni pontosan, mikor lehetne ezeket megvalósítani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×