Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
325.74
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: police.hu

Holt részegen, jogosítvány nélkül kapták el az egri doktornőt

A nő nem először került összeütközésbe a törvénnyel amiatt, hogy ittasan ült a volán mögé.

Az egri orvosnőt tavaly szeptember 6-án a 33-as számú főúton a Tisza-híd közelében állítottak meg a rendőrök, s kiderült, úgy autózott, hogy igen súlyos fokban volt ittas. A vérében reggel csaknem három és fél gramm/liter arányú véralkohol-koncentráció volt – írja a heol.hu.

Az igen súlyos fokú alkoholos befolyásoltság jelei jól észlehetők voltak, ezért a rendőrök szerették volna elvenni a járművezetői engedélyét, ám nem tehették, mert az asszony nem rendelkezett jogosítvánnyal: ittas vezetés miatt eltiltották a járművezetéstől.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolta meg, s indítványozta, a bíróság szabjon ki rá próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, s tiltsa el a járművezetéstől. A Füzesabonyi Járásbíróság egy esztendei, végrehajtásában két évi próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtotta a vádlottat, akit mellékbüntetésül öt évre eltiltott a közúti járművezetéstől. A bíróság figyelemmel volt arra, hogy a terheltet a vele szemben korábban kiszabott 200 ezer forint pénzbüntetés és a három év járművezetéstől eltiltás sem tartotta vissza attól, hogy ismét súlyos fokban ittas állapotban vezesse közúton az autóját, veszélyeztetve ezzel a saját és mások testi épségét is.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×