Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
325.69
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay

Olaszországban és Csongrádban is volt férje

Megrótta az ügyészség a csongrádi bigámistát.

A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője, Szanka Ferenc elmondta, hogy a magyar állampolgárságú nő 2007 augusztusában kötött házasságot Olaszországban egy olasz férfival. 2018 májusában azonban a csongrádi polgármesteri hivatalban bejelentette házasságkötési szándékát egy másik férfival.

A nő ekkor úgy nyilatkozott: hajadon családi állapotú. Augusztus 11-én Csongrádon házasságot is kötöttek, annak ellenére, hogy az asszony korábbi házassága érvényben volt, azt csak 2019. május 22-én jogerőre emelkedett határozatával bontotta fel az illetékes olasz bíróság.

A nő korábbi házasságának érvényes fennállásáról senkit, így új férjét sem tájékoztatta.

A kettős házasság bűntette miatt a csongrádi jegyző feljelentése alapján indult eljárásban a járási ügyészség a büntetőeljárást megszüntette, és a nőt megrovásban részesítette. Ezt arra figyelemmel tette, hogy a cselekmény az elbíráláskor már nem vagy olyan csekély fokban volt veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása is szükségtelen. Tekintettel voltak a gyanúsított büntetlen előéletére, beismerő nyilatkozatára, a cselekmény elkövetését megbánó magatartására is - közölte a csoportvezető ügyész.

Címlapról ajánljuk
Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Elképesztő közlekedési kihágásokatat tapasztalhatnak nap mint nap a fővárosban közlekedők: a robogós, e-rolleres és kerékpáros ételfutárok gyakran fittyet hánynak mindenféle KRESZ-szabályra, miközben a hátukon hurcolt hatalmas dobozzal egy cég hírét is szerteviszik, nemcsak a megrendelt ételt. Beazonosításuk azonban nehéz, mert jelöletlen járművekkel dolgoznak. Erről az egyre égetőbb közlekedési problémáról kérdezte az InfoRádió Pető Attila közlekedési szakoktatót, a „KRESZ-professzort”.

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×