Infostart.hu
eur:
379.68
usd:
321.82
bux:
127122.2
2026. február 23. hétfő Alfréd
Nyitókép: ismeretlen

Kilencven évet kaptak a szombathelyi börtön rémei

A halálba kínozta zárkatársát három rab a börtönben, most jogerősen életfogytiglani büntetést kapott.

Helybenhagyta a Szombathelyi Törvényszék ítéletét a Győri Ítélőtábla, így a most 29 éves B. Zsolt legkorábban 33 év múlva, a 35 éves Cz. Ferenc 30 év múlva, a 24 éves K. Róbert pedig 27 év múlva helyezhető feltételes szabadságra - írja a Kisalföld. A három elítélt 2017 tavaszán negyedik zárkatársát kínozta halálra.

Eleinte csak csicskáztatták, masszíroztatták vele a lábukat, vizet kellett hoznia, ruhát mosni, s ha nem engedelmeskedett, elverték. Látták, hogy a sértett nem szól az őröknek. A három vádlott ezután felváltva öklözte a bordáit, megitattak vele egy vödör vizet, s ha az ivást abbahagyta, elkezdték a combját és gyomrát ütni. Folyton verték. Nem ehetett, elvették tőle az ételt.

Még a cigarettacsikkeket is megetették vele, s amikor a wc-be hányt, arra kényszerítették, hogy azt is igya meg. Nyakát ütötték, tarkóját verték. Ágyhoz kötözték és felváltva ugráltak rajta. Egy órán át csépelték a bordáit.

Felültették és addig fojtogatták, amíg el nem ájult. Akkor felpofozták, hogy magához térjen, s újra fojtogatni kezdték.

Május 14-én reggel 6 és 7 óra között a sértett meghalt. A többi zárka lakói úgy mondták később: napok óta látták a férfin, hogy egyre gyengébb.

A tanúk mellett az elítéltek mesélték el pontról pontra a történteket, még ha kisebbítette is ki-ki a maga szerepét, s felnagyította a többiekét. Végül azt is vitatták, hogy pontosan kinek a kezétől tört el a nyaki pajzsporc, ami a halál konkrét okát jelentette, de a bíróság szerint ezt nem is kell pontosan megállapítani. A szándékegység kialakult a rabkínzók közt, s

együtt ölték meg társukat, brutális kegyetlenséggel.

Hiába fellebbeztek mindhárman, Cz. Ferenc és K. Róbert felmentésért. A bíróság az ügyész súlyosítási kérelmét sem látta indokoltnak, helybenhagyta az életfogytiglant, mert a határozott idejű szabadságvesztés nem érte el célját.

Címlapról ajánljuk
Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Az új motorszabályok miatt a szezon elején a megszokottakhoz képest akár nagyobb arányban is hibázhatnak a versenyzők, ami rizikós helyzeteket szülhet egy-egy rajtprocedúránál – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője arra is kitért, miért éppen a Ferrari profitálhat sokat ebből.

Orbán Viktor: ez felülírja a kampányt

„Orosz olaj és gáz nélkül a benzin ára 1000 forint lenne, a háztartások rezsiköltségei pedig három-négyszeresére emelkednének. Ezzel zsarolnak az ukránok, és ehhez asszisztál a Tisza. Csak a Fidesz a biztos választás!” – fogalmazott kormányfő hétfő reggel.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Vitézy: magántőkéből lesz akadálymentes a fővárosi metróállomás

Vitézy: magántőkéből lesz akadálymentes a fővárosi metróállomás

Magánberuházói forrásból valósul meg a Göncz Árpád városközpont metróállomás délnyugati kijáratának akadálymentesítése. A Városfejlesztési Bizottság által elfogadott tervek alapján a fejlesztő vállalta a lift és a rámpák kiépítését, emellett új gyalogátkelőhely létesül, és növekszik a zöldfelületek aránya is - írja Vitézy Dávid, budapesti önkormányzati képviselő, a Magyar Urbanisztikai Társaság Közlekedési Tagozatának elnöke és a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője Facebook-bejegyzésében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×