Infostart.hu
eur:
363.66
usd:
324.56
bux:
143667.11
2026. október 14. szerda Helén
Nyitókép: police.hu

Új módszerrel trükköznek az unokázós csalók

Egy bankszámlára fizettettek egymillió forintot egy idős nővel.

Egy ismeretlen férfi angol telefonszámról hívott fel szeptember 13-án délben egy újbudai asszonyt, és az unokájának adta ki magát. Azt mondta, hogy balesetet szenvedett, kárt okozott, és a pénzt azonnal be kell fizetnie a biztosítónak. Az álunoka azt kérte a nőtől, hogy egy megadott bankszámlára 1 millió 400 ezer forintot fizessen be. Az asszony azonnal a bankba sietett, és befizette az összes megtakarított pénzét, 1 millió forintot.

A bankból kijövet felhívta az igazi unokáját, és kiderült az átverés, a nő a rendőrségen feljelentést tett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság unokázós bűncselekmények felderítésére alakult nyomozócsoportja kiderítette, hogy a pénzt rövid időn belül egy másik bankszámlára utalták, amelynek a tulajdonosa egy 43 éves biharkeresztesi nő, akit elfogtak csütörtökön.

Látókörbe került még egy nő és egy férfi. A bűncselekmény elkövetésében a gyanú szerint mindhárman részt vettek.

A nyomozás során az is kiderült, hogy az egymillió forintot a három ember, három egymást követő napon vette fel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénzmosás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 43 éves A. Vivien ellen - olvasható a police.hu-n.

Címlapról ajánljuk
Németh Ferenc az uniós bővítési tervről: a 15 év „próbaidő” erős üzenet a tagországoknak is

Németh Ferenc az uniós bővítési tervről: a 15 év „próbaidő” erős üzenet a tagországoknak is

Az Európai Bizottság külön eljárást javasol az új uniós csatlakozók esetében. Lényegében egy 15 éves próbaidőszakot vezetnének be, és akár a szavazati jogától is megfoszthatnák az új tagállamot, ha az uniós értékekkel szemben lépne fel. Az eljárást nem titkolt módon a nyugat-balkáni országok tervezett csatlakozása miatt vezetnék be. Az új módszerről Németh Ferencet, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját kérdezte az InfoRádió.

Két napra eltűnik a Fidesz-KDNP

A frakciószövetség áttekinti és értékeli Magyarország jogállami és gazdasági lejtmenetét.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Ma megszólal Christine Lagarde - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

Ma megszólal Christine Lagarde - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

Továbbra is az AI-vállalatok és az iráni konfliktus fejleményei vannak a befektetői figyelem középpontjában, tegnap például kifejezetten gyengén teljesítettek a chipgyártók, miután tovább erősödtek a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási buborékkal kapcsolatos félelmek, illetve a kínai verseny fokozódása miatti aggodalmak. Izgalmakból ma sincs hiány, a befektetők Christine Lagarde EKB-elnök megszólalásaira és a Nemzetközi Energiaügynökség havi olajpiaci jelentésére figyelhetnek, de a nap legfontosabb közlése az amerikai szeptemberi infláció lesz, ami érdemben befolyásolhatja a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Egyelőre emelkedést láthatunk az európai tőzsdéken. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×