Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
325.55
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pexels.com

"Dögölj meg, égjél meg" – ismerősére gyújtotta a házat féltékenységből

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a szatymazi férfival szemben, aki tavaly májusban a MÁV Zrt. vagyonkezelésében levő volt bakterházat gyújtotta rá ismerősére.

A vádirat szerint a sértett évek óta élt életvitelszerűen jogcím nélkül a MÁV Zrt. szatymazi vasútállomás mellett levő bakterház épületében. Mind a sértett, mind a vádlott és élettársa hosszabb idő óta italozó életmódot folytattak és többször tartózkodtak együtt a sértett által használt épületben. A vádlott rossz szemmel nézte, hogy élettársa bejárt a sértetthez, azzal többször együtt szórakozott, illetőleg italozott, ennek többször hangot is adott – olvasható az ügyészség honlapján.

A vádirat szerint a vádlott 2018. május 5. napján a kora délutáni órákban nagyobb mennyiségű alkohol elfogyasztását követően Szatymaz belterületén keresni kezdte az élettársát, ebből a célból megjelent a sértettnél is. Amikor a bejárati ajtón belépett, meglátta, hogy a belső helyiségben a sértett és az élettársa egy ágyon egymás mellett fekszenek az egész napos italozást követően. A vádlott ekkor a konyhában talált hirdetőújságokat magához vette, azokat egy öngyújtóval meggyújtotta és a sértett éghető használati tárgyaira, így elsősorban ruhaneműkre és bútorokra dobta.

A volt bakterház valamennyi ablaka csukva volt, a ruhák azonnal lángra kaptak,

melyet észlelve a vádlott az élettársát felsegítette, kivitte az udvarra, míg a sértettnek azt mondta, hogy "dögölj meg, égjél meg".

A füstre felébredő sértettnek még annyi ereje volt, hogy felkeljen az ágyból és az épületből kimenjen, még mielőtt az teljesen lángba borult volna. A sértett kizárólag azért maradt életben, mert még a tűz olyan fázisában ébredt fel, amikor fel tudott kelni és ki tudott menekülni az ingatlanból.

A keletkezett tüzet a helyszínre érkező tűzoltók eloltották, az épületben több mint 1 millió forintos rongálási kár keletkezett.

A főügyészség a vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint rongálás bűntettével vádolja.

A vádemeléskor letartóztatásban levő vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×