Infostart.hu
eur:
362.87
usd:
322.02
bux:
147816.78
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

Nem létező kollégái helyett is dőzsölt napokig, majd vitte a kasszát

Százezreket zsákmányolt, miután napokig azt a látszatot keltette, hogy kollégáival együtt lakik a szállodában.

Öt napot lakott nem létező kollégáival együtt egy férfi egy székesfehérvári hotelban, számolt be hivatalos oldalán a rendőrség. Az 50 éves drégelypalánki férfi április elején egy székesfehérvári szállodában szállt meg majd jelezte, hogy igényt tartana további szobákra, mivel érkezik még három kollégája is.

A szálloda alkalmazottját még aznap este a férfi újra felkereste azzal, hogy amíg a recepciós mással volt elfoglalva, a három kollégája megérkezett és mivel nagyon fáradtak voltak, egyből le is feküdtek aludni. Másnap reggel azzal távozott, hogy a munkatársai korán mentek dolgozni, így amikor délután visszaérkezett, kérte, hogy hadd fogyassza el az elmaradt reggelit és az aznapi vacsorát, kollégáinak pedig maga vitte fel az ételt.

Ezt követően még pár nap így telt el,

a kollégákat senki nem látta, de a férfi minden alkalommal jelezte, hogy nagyon ízlett mindenkinek a vacsora.

Egy reggel a munkát felvevő recepciós észrevette, hogy az éjszaka során eltűnt a szálloda kasszájából több mint félmillió forint értékű euró és közel 75 ezer forint.

A helyszínre érkező rendőrök a biztonsági kamera felvételei alapján egyértelműen azonosították a drégelypalánki férfit, aki a kasszát kiürítette, majd a hotelból fizetés nélkül távozott. A rendőrök azt is megállapították, hogy az állítólagos kollégák nem léteztek, mert a szobájuk teljesen üres volt és a részükre rendelt ételeket is a csaló fogyasztotta el.

Körözés alapján pár héttel később a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság nyomozói elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a férfit lopás bűntett és csalás vétség elkövetése miatt, majd a Debreceni Járásbíróság letartóztatását rendelte el. A székesfehérvári rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban az ügyészségnek átadták.

Címlapról ajánljuk

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×