Infostart.hu
eur:
379.44
usd:
322.41
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Pixabay.com

Megdöbbentő bejelentés az este Budapestre szállított vajdasági bérgyilkosról

Egyelőre két gyanúsítást közöltek a szerb-magyar kettős állampolgárral, de sok más emberölési ügyet is meg fognak vizsgálni - közölte a rendőrség.

Előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség a csütörtökön Magyarországra szállított D. Csaba szerb-magyar kettős állampolgár ellen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozó főosztályának vezetője.

Dócs András azt mondta, hogy egyelőre két gyanúsítást közöltek a feltételezett elkövetővel, de sok más emberölési ügyet is meg fognak vizsgálni. A további vizsgálatokat azokra az újságírói felvetésekre tette hozzá, hogy

sajtóhírek szerint D. Csaba Szerbiában és Spanyolországban is bűncselekményt követett el.

A férfit a két emberölésen kívül csalással is meggyanúsították, a nyomozás várhatóan hosszú lesz - jelezte az ezredes. Megerősíytette, hogy D. Csaba élt a törvény adta jogával, megtagadta a vallomástételt. Kihallgatása folytatódik, valamint bírósági döntés várható arról, hogy a férfit letartóztatják-e.

Mint arról az Infostart beszámolt, két gyilkossággal is gyanúsítják azt a férfit, akit csütörtök este Magyarországra hoztak. A 38 éves D. Csaba a gyanú szerint tavaly július 30-án Amszterdamban megölt egy horvát férfit, szeptember 19-én pedig Rákospalotán, a Szilas-pataknál újra gyilkolt, ezúttal egy 49 éves magyar férfi vált az áldozatává.

Dócs András pénteken azt mondta, hogy mindkét bűncselekményt lőfegyverrel követték el, a XV. kerületit a Pólus Center mögötti területen. D. Csabát nemzetközi elfogatóparancs alapján március 1-jén Prágában, egy szállodában fogták el. A férfit csütörtökön a Terrorelhárítási Központ Rajkánál szlovák kommandósoktól vette át, majd a fővárosban átadta a BRFK-nak. A szerb-magyar kettős állampolgárt őrizetbe vették.

A pénteki sajtótájékoztatón Dócs András közölte, hogy Hollandia felajánlotta a büntetőeljárás átadását, amit Magyarország elfogadott. Az pedig a cseh hatóságok döntése volt, hogy a magyaroknak adják ki D. Csabát, ezt ugyanis a szerbek is kezdeményezték - jegyezte meg. A Fővárosi Főügyészség az MTI-vel azt közölte: a Prágában elfogott gyanúsított letartóztatását indítványozták. A kényszerintézkedés kérdésében az illetékes nyomozási bíró várhatóan szombaton dönt.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×