Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
324.77
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Tizenkét év után fogták el a nagykanizsai gyilkosság gyanúsítottját

Közben annyit fejlődött a technika, hogy a gyilkos fegyveren talált DNS alapján egyértelműen azonosítani tudták a gyanúsítottat.

Jandó Zoltán, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozója elmondta hogy a Zalaegerszegi Járásbíróság nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt szerdán 30 napra elrendelte a 43 éves férfi letartóztatását.

Az áldozat, a 81 éves férfi holttestét 2007 decemberében hozzátartozói találták meg nagykanizsai lakásában. A rendőrök helyszíni szemlét, adatgyűjtést végeztek, kihallgatták a tanúkat, genetikai azonosításra alkalmas nyomokat rögzítettek. A 12 évvel ezelőtti szakértői vizsgálatok azonban nem hoztak pozitív eredményt - az elkövetőt nem sikerült egyértelműen azonosítani -, ezért csaknem két év nyomozás után az eljárást felfüggesztették.

A nyomozást 2018-ban folytatták, és idén áprilisban a helyszínen talált genetikai nyomok alapján sikerült azonosítani a gyanúsítottat. A férfi DNS-ét az elkövetéshez használt eszközön találták meg, a mintát (a technológia fejlődésével) most már egyértelműen azonosítani tudták.

Mint a főnyomozó fogalmazott, a züllött életmódot folytató, rossz anyagi körülmények között élő férfi már 2007-ben lehetséges elkövetőként került a rendőrség látókörébe, de nem sikerült terhelő bizonyítékot találni ellene.

A helyszíni szemle adatai szerint a támadó a tettét nyereségvágyból követte el: 2007. december 8-án éjszaka betört az idős ember lakásába, de a több százezer forintot, amire számított, nem találta meg. A gyanúsított férfi vallomást tett, de a bűncselekmény elkövetését nem ismerte be.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×