Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Megijedtek a tolvajok, magukra hívták a rendőröket

Egy lopási ügy fajult el annyira, hogy a két tettes inkább felcsörgette a zsarukat.

A két férfi az egyikük munkahelyéről tulajdonított el különböző fém tárgyakat, majd levágták a gázcsövet, ami után, az okozott közveszély miatt értesítették a rendőröket. A kerületi ügyészség vádat emelt ellenük.

A két vádlott 36 éves férfi 2017. május 30-án a kora délutáni órákban megjelent a IV. kerület, Schweidel utcában található üzemcsarnokban, ahol egyikük karbantartóként dolgozott, azzal a céllal, hogy onnan értékeket tulajdonítson el - derül ki a vádiratból.

A férfiak a csarnokból fém csöveket, valamint szögvasakat szedtek össze, majd megkísérelték ellopni a gázóra előtti gázcsatlakozó vezetékét is. Azt egy flex segítségével átvágták, melynek hatására éghető gáz kezdett szivárogni a csőből. A két férfi ekkor

az elvágott gázcsövet betekerte egy szigetelőszalaggal, ezzel a további gázszivárgást megakadályozták, majd értesítették a rendőrséget.

A terheltek a gázvezeték megrongálásával robbanásveszélyt és több mint százezer forint kárt okoztak - közölte a Fővárosi Főügyészség.

A Budapesti a X. és XVII. Kerületi Ügyészség a két férfi ellen közveszélyokozás bűntette és szabálysértési értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A halmazati szabályokra figyelemmel a cselekményeket a törvény kettőtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×