Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.83
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Őrizetbe vettek két férfit, egy óvoda ellen terveztek merényletet Párizsban

Őrizetbe vettek és vád alá helyeztek két 21 éves férfit Párizsban, akik egy óvoda, illetve rendőrök ellen akartak merényletet végrehajtani. A fő gyanúsított pszichiátriai problémákkal küzd - erősítette meg szerdán a BFM hírtévé értesülését a párizsi ügyészség.

A két gyanúsítottat március 25-én vették őrizetbe a belső elhárítás által három nappal korábban, egy erőszakos akció tervének gyanúja miatt indított vizsgálat nyomán. Pénteken indult ellenük eljárás terrorcselekmény céljával létrejött bűnszövetkezet gyanújával. Mindketten előzetes letartóztatásba kerültek.

Rendőrségi források szerint a fő gyanúsított, akit a Párizshoz közeli Seine-et-Marne megyében állítottak elő, "nagyon súlyos pszichiátriai zavarban szenved", és olyannyira "öngyilkos hajlamú", hogy készen állt arra, hogy akcióba lépjen. A nyomozóknak elmondta: egy óvodát vagy pedig rendőröket akart megtámadni, és utóbbiak közül egyet már ki is szemelt magának, aki korábban egy köztörvényes bűncselekmény miatt letartóztatta őt. A férfi túszokat akart ejteni, és a túszejtéshez kiérkező kommandósokkal akart tűzharcba kerülni.

A titkosszolgálatok akkor adtak jelzést az igazságszolgáltatásnak, amikor a férfi megpróbált fegyverekhez jutni, az ügyészség pedig elrendelte az azonnali őrizetbe vételt.

"Nem volt semmilyen előkészítés még, sem terepszemle" - jelezték nyomozati források, amelyek szerint a merényletterv csak a gyanúsított fejében létezett, ő maga tájékoztatta róla a nyomozókat.

A második gyanúsítottat, aki szintén 1998-ban született, Párizsban vették őrizetbe. Ő nem tudott a pontos merénylettervről, ugyanakkor azzal gyanúsítják, hogy készen állt segíteni a barátjának. Ő Mohamed Merah csodálójának mondja magát.

Mohamed Merah 2012. március 11. és 19. között hét embert ölt meg a dél-franciaországi Toulouse-ban és az onnan 50 kilométerre lévő Montaubanban: három francia katonát, majd egy zsidó iskola három tanulóját és egy tanárát. Az ügy hatalmas felháborodást keltett mind Franciaországban, mind pedig Izraelben.

A dzsihadista merénylővel március 22-én végeztek az elfogására kiérkező kommandósok, miután nem volt hajlandó megadni magát.

Jóllehet a második gyanúsított 2015-2016-ban érdeklődést mutatott az iszlamizmus irányában, semmilyen kapcsolatban nem állt vele - hangsúlyozta a rendőrség.

Annak ellenére, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet "kalifátusának" bukása óta elvesztette a korábban ellenőrzése alatt tartott területeket Szíriában, a francia kormányzat és a hatóságok is arra figyelmeztetnek, hogy továbbra is fokozott a terrorveszély Franciaországban, ahol 2015. január óta 251-en vesztették életüket dzsihadista támadásokban.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×