Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
324.77
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Hatan bántalmaztak szexuálisan egy elkábított lányt

A Miskolci Törvényszék többéves fegyházbüntetésre ítélt hat embert, aki 2017 nyarán egy Miskolchoz közeli településen marihuánás cigarettával elkábított, majd szexuálisan bántalmazott egy fiatalkorú lányt.

A vádlottak és a sértett ismerték egymást, ugyanazon településen éltek. A lány 2017 júliusában egy este az utcán összetalálkozott két vádlottal. Elfogadott tőlük egy cigarettát, amelytől néhány perc alatt elbódult, végtagjait még tudta mozgatni, de beszélni már nehezére esett - áll a bíróság közleményében.

Kábultságát kihasználva a két vádlott egy romos házba kísérte a lányt, ahol ismét cigarettára gyújtottak. Egyikük ölelgetni kezdte a sértettet, aki igyekezett eltolni magától a férfit, de egyre erőtlenebbé vált, nem tudott védekezni a szexuális erőszak ellen. Időközben egy harmadik férfi is bekapcsolódott az aktusba. Később újabb ember érkezett a házhoz, aki a lányt átvitte egyik társa lakásába. Időközben a sértett bódultsága csökkent, védekezett a nemi erőszak ellen, de befogták a száját, lefogták és valamennyi vádlott bántalmazta szexuálisan.

A bíróság a vádlottakat tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, egymás cselekményéről tudva, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek. A felnőttek közül az egyiket 10 év, a másikat 9 év 6 hónap, két vádlottat 9 év, kettőt 8 év 6 hónap fegyházra ítélték. A fiatalkorú vádlottra 4 év szabadságvesztést szabtak ki. Egy vádlottat a bíróság felmentett.

A bűnösnek kimondott vádlottak és védőik fellebbeztek az ítélet ellen.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×