Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
324.48
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Politikus lett volna a magyar bérgyilkos következő áldozata

50 ezer eurót ajánlottak fel D. Csabának egy szerb politikus megöléséért.

Prágában fogták el a napokban a 39 éves D. Csabát, egy ismert bérgyilkost. A vajdasági férfi az Alo szerb lap információi szerint egy szerb politikussal akart végezni. A portál szerint a célszemély likvidálásával egy másik politikus bízta meg, a sikeres akcióért pedig 50 ezer eurót, azaz közel 16 millió forintot ajánlott fel.

A cseh rendőrök fegyvereket, hangtompítót, hamis iratokat és egy parókát találtak nála, amikor rajtaütöttek egy háromcsillagos prágai szállodában - írta a Blikk.

D. Csabát a magyar, a szerb és a holland rendőrség összefogásával sikerült kézre keríteni. Azt egyelőre nem tudni, hogy melyik országban állítják bíróság elé.

A férfi követhette el a tavaly szeptemberi újpalotai üzletember-gyilkosságot a Pólus Center mögötti parkolóban. Január 5-én a nyílt utcán ő lőhette fejbe Belgrádban Nebojša Markovićot, a holland rendőrség pedig azután tűzött ki közel 7 millió forintos vérdíjat D. Csaba fejére, hogy DNS-vizsgálattal igazolták, ő lőtt le tavaly július 30-án egy horvát maffiózót Amszeterdam egyik éttermében, hangtompítós fegyverrel.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×