Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
324.6
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Tárgyalás nélkül ítélték el a szerelmét megölő budapesti gimnazistát

Az elkövetés idején 17 éves fiú az előkészítő ülésen beismerte a bűncselekmény elkövetését, a bíróság 9 év 6 hónap fiatalkorúak börtönére ítélte.

Az ügy vádlottja és a sértett ugyanannak a budapesti gimnáziumnak a tanulója volt. Miután megismerkedtek, a fiú udvarolni kezdett a nála egy évvel idősebb lánynak, majd egy ideig kapcsolatban is voltak. A vádlott féltékenysége és ebből adódó viselkedése miatt azonban a lány végül 2017 októberében szakított vele.

A 17 éves fiú a sértett döntését nem fogadta el, az elutasítást nem vette tudomásul, a szakítást követően telefonhívásokkal és üzenetekkel zaklatta a lányt, így próbálta rávenni őt a kapcsolat felvételére. A sértett többször kérte volt barátját, hogy hagyja őt békén, egyúttal azonban attól is tartott, hogy a fiú esetlegesen kárt tesz magában. 2018. január 12-én egy buszmegállóban találkoztak, buszra szálltak, és a vádlott hazakísérte a lányt egy XVII. kerületi lakóházba. A lépcsőházban folytatták a beszélgetést, ami azonban egy idő után vitává, majd veszekedéssé fajult. Ennek során

a fiú a hátizsákjából elővett egy kést, és azzal a fiatal lányt súlyosan bántalmazta.

A bántalmazás következében a sértett azonnal elveszítette az eszméletét és a földre zuhant. Ekkor a vádlott – őt a földön hagyva – kiszaladt a házból. A lány életének megmentésére nem volt esély.

A Fővárosi Főügyészség a fiatalkorú vádlottal szemben aljas indokkal elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A bíróság által tartott előkészítő ülésen a vádlott a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismerte, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadta, és nyomban ítéletet hirdetett; őt

9 év 6 hónap – fiatalkorúak börtönében végrehajtandó – szabadságvesztésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet a kihirdetés napján jogerőre emelkedett.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×