Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
326.21
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Rágyújtották a házat egy nőre és három gyerekre

Elfogtak egy fiatalkorút, aki társával a gyanú szerint rágyújtotta a házat egy nőre és három gyerekre tavaly Dejtáron. A 17 éves fiú ellen emberölés kísérlete miatt indítottak nyomozást, társát már a bűncselekmény elkövetése után letartóztatták - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Nágel Tamás elmondta: a most elfogott fiú 21 éves társa tavaly augusztus 7-én éjszaka felgyújtott egy udvaron álló melléképületet, amelynek a tetőszerkezete leégett. Öt nappal később az akkor 16 éves fiúval a családi ház bejárati ajtaja előtt különböző éghető anyagokat halmozott fel, azokat és az ajtó melletti bejárati ablakot égésgyorsító anyaggal leöntötték és meggyújtották.

A házban tartózkodó nő és három kiskorú gyermek egy másik ablakon menekült ki a lángok elől.

A sajtóreferens közölte: a szakértői vélemény szerint a házban lévők élete közvetlen veszélyben volt és a tűz a szomszédos épületekre is átterjedhetett volna.

Mint elmondta, a fiatalkorú gyanúsítottat a napokban fogták el, őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A 21 éves férfit még az esetet követően, 2017. szeptember 5-én letartóztatták, ő jelenleg más, vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt jogerős szabadságvesztését tölti.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság mindkettejük ellen emberölési kísérlet és közveszélyokozás miatt indított büntetőeljárást.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×