Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Narcos Budapesten: kolumbiai drogkartell ügyét vizsgálja a bíróság

Kolumbiai drogok nyugat-európai terjesztéséből befolyó milliárdos összegeket mosott tisztára az ügyészség szerint az a több tucatnyi vádlott, akinek a büntetőpere hétfőn kezdődött el a Fővárosi Törvényszéken.

Az első előkészítő ülésen ismertetett vádirat szerint a 2010-es évek első felében Nyugat-Európából Magyarországra szállították a drogeladásból származó készpénzt, majd innen különböző számlákra utalták el. Egy kolumbiai drogkartellel együttműködő vietnami férfi megbízásából az elsőrendű vádlott, egy itt élő egyiptomi férfi és néhány társa szervezte meg a pénz rendszeres összegyűjtését, ide hozatalát, majd magyarországi és szlovákiai bankokból kínai, hongkongi bankszámlákra utalását.

A többtucatnyi futár közül mindig ketten mentek Németországba, Hollandiába, Belgiumba és Spanyolországba, hogy átvegyék a szervezet helyi tagjaitól a 100 ezer és 400 ezer euró közötti készpénzt, és autójuk rejtekhelyére dugva Magyarországra hozzák. A futárok egy-egy útért 30-70 ezer forintot kaptak. Az első- és a másodrendű vádlottnak - az egyiptomi férfinak és feleségének - százmilliós, a harmad- és a negyedrendű vádlottnak tízmillió forintos nagyságrendű haszna származott a cselekménysorozatból.

Az első-, a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlott összesen több mint 18 milliárd forintnyi, bűncselekményből származó pénz tisztára mosásában vett részt.

A vádirat kitér arra is, hogy a vádlottaknak egyértelműen tudniuk kellett, hogy a pénz bűncselekményből származik és ők bűnszervezetben vesznek részt.

Egy másik vádpont szerint a 35 vádlott közül néhányan sok száz milliós cigarettacsempészésben is részt vettek és ebből százmilliós haszonra tettek szert.

Sajtóinformációk szerint a vietnami férfit az Egyesült Államok hatóságai vonják felelősségre.

A hétfői előkészítő tárgyaláson Molnár Csaba, az elsőrendű vádlott védője az eljárás megszüntetését indítványozta, azzal érvelve, hogy pénzmosás előbűncselekménye, a drogkereskedelem - amelyből a tisztára mosott pénz származott - nem kellően alátámasztott, e nélkül pedig a pénzmosás sem állapítható meg. A bíró azonban elutasította az ügyvéd indítványát azzal, hogy a bírói gyakorlat szerint elegendő, ha megalapozottan feltehető az előcselekmény, ráadásul a bizonyítás részeként még vizsgálni fogják ezt a kérdést is.

Hétfőn megkezdődött a vádlottak meghallgatása, ők többnyire tagadták bűnösségüket és jelezték, hogy egyelőre nem akarnak vallomást tenni.

A büntetőperben várhatóan még több előkészítő ülést tart a Fővárosi Törvényszék, mielőtt az érdemi tárgyalást, a bizonyítást megkezdi.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×