Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.12
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Durva gyilkosság a fővárosban

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy budapesti emberölés ügyében.

A vádirat szerint a vádlott a sértettel hosszú évekig élettársi kapcsolatban élt egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen. Együttélésük alatt a nő többször is elhagyta az őt rendszeresen bántalmazó férfit, de végül mindig visszatért hozzá. 2017 júliusában azonban a sértett úgy döntött, hogy végleg kilép a kapcsolatból, és elhagyja a férfit, és ennek az elhatározásának megfelelően, már augusztusban Budapestre költözött.

A nő egy IX. kerületi irodaház épületében kialakított hotelben talált munkát, ott takarítóként kezdett dolgozni, és a hotel egyik raktárszobájában lakott.

A vádlott - miután tudomást szerzett arról, hogy volt élettársa hol dolgozik – pár nap múlva Budapestre utazott, felkereste a nőt, és a hotelban töltötte az éjszakát, amelynek során ismét hangosan veszekedtek. A hotel vezetője - aki tudott a korábbi bántalmazásokról is – ekkor elküldte a férfit, aki hazautazott.

A vádlott ezután naponta hívogatta a nőt, majd bő egy hónappal később ismét Budapestre utazott, és újra felkereste a hotelban a sértettet, a hotel vezetője azonban a nő kérése ellenére sem engedélyezte, hogy a vádlott ott töltse az éjszakát.

A sértett ekkor az egyik raktárhelyiségből magához vett egy matracot, és azt az irodakomplexum hátsó épületének nyitott lépcsőházában helyezte el, azért hogy a vádlottal ott aludjanak.

A vádlott az éjszaka folyamán ismét bántalmazta a sértettet, amelynek aki ennek következtében a helyszínen életét vesztette. A számos sérülés mellett a sértett halálát közvetlenül fulladás okozta.

A Fővárosi Főügyészség a vádlottal szemben emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×