Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Agyonvertek egy férfit a Jászai Mari téren

Elfogta a rendőrség a négy gyanúsítottat, akik az áldozat ruháját is meggyújtották.

Szombaton történt a bántalmazás, a 49 éves sértettet a téren található parkos területen bántalmazták, majd öngyújtóval meggyújtották a ruháját. A férfihez hiába hívtak mentőt, belehalt sérüléseibe.

Szemtanúk értesítették a rendőrséget, akik az aluljáróban elfogták a gyanúsítottakat.

A BRFK nyomozó főosztályának munkatársai egy 20 és egy 45 éves gyanúsítottat bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt kihallgattak, egy 29 és egy 42 éves gyanúsítottat őrizetbe vettek. Előbbit különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés kísérlete miatt, utóbbit halált okozó testi sértés miatt hallgatták ki. A nyomozók a két férfi letartóztatását indítványozták - tette hozzá a rendőrség.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×