Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Üdülési joggal csalók ellen emeltek vádat

Több mint 340 embert tévesztettek meg, és összesen mintegy nyolcszázmillió forint kárt okoztak nekik.

A 24 vádlott közül hárman 2013 novemberében az V. kerületben céget alapítottak, ahol az ügy többi vádlottja a későbbiekben ügyfélszolgálati, call center munkatársként vagy üzletkötőként dolgozott. Az ügyfeleket fővárosi irodaházban, üzletközpontban, szállodában, majd később a budapesti helyszínek mellett vidéki nagyvárosokban tartott előadásokkal toborozták - közölte a fővárosi főügyészhelyettes.

A vádirat szerint a vádlottak jellemzően az üdülési jogukat értékesíteni kívánó időskorúakat keresték meg, hogy megbízási és szolgáltatási szerződések, valamint különböző díjak ellenében vállalják azok értékesítését, bérbeadását.

A szerződéskötéskor az üzletkötők az ügyfelek akaratán kívül, őket megtévesztve olyan dokumentumot is aláírattak, amivel beléptették őket egy úgynevezett kreditrendszerbe.

Ennek lényege az volt, hogy az ügyfél kreditpontok felhasználásával, kedvezménnyel vásárolhatott terméket vagy szolgáltatást. A vádlottak célja a kreditrendszerrel az volt, hogy a díjfizetések jogszerűségének látszatát keltsék, de nem állt szándékukban ténylegesen működtetni azt, ezért a sértettek a kreditpontok ellenértékét nem tudták levásárolni.

A főügyészhelyettes hozzátette, a vádlottak egy ideig hitegették az ügyfeleket, majd elérhetetlenné váltak.

A vád szerint a vádlottaknak már a szerződések megkötésekor sem áll szándékukban az üdülési jogok értékesítése, céljuk kizárólag a sértettek pénzének jogtalan megszerzése volt.

Az ügy 341 sértettje jellemzően pár százezer forintot, de volt olyan, aki egymillió forintnál is többet fizetett a vádlottaknak.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen, idős kora miatt a bűncselekmény felismerésére korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×