Infostart.hu
eur:
387.67
usd:
330.57
bux:
109547.02
2025. december 19. péntek Viola
Hihetetlen emberölési kísérlet az M7-esen

Hihetetlen emberölési kísérlet az M7-esen

Három fiatal köveket és cementes zsákot hajítottak az elhaladó járművekre az M7 autópályán és az M0 autóúton átívelő felüljárókról. Júliusban vádat emelt ellenük az ügyészség, a per csütörtökön kezdődik a Budapest Környéki Törvényszéken.

A rendőrség tavaly számolt be arról, hogy elkaptak egy 20 és egy 22 éves fiút, illetve tinédzser társukat. Akkor még csak közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett, rongálás vétség és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt eljárás a trió tagjai ellen. Majd az ügyészség júliusban tájékoztatott arról, hogy vádat emeltek, és kettejüknek a cementes zsákok miatt

emberölés kísérlete miatt kell felelnie

írja a 24.hu.

Az elsőrendű és a harmadrendű vádlott egyébként élettársak, a másodrendű pedig egy barátjuk. 2016 elején beszélték meg, hogy ok és cél nélkül járműveket fognak megdobálni. Tárnokon köveket gyűjtöttek, ezeket egyikük kocsijában tartották. 2016 februárjában és márciusában Érd és Tárnok környékén autóztak. Amikor észrevették, hogy velük szemben egy busz halad,

az egyik fiú kinyúlt az ablakon és kétszer is követ hajított a jármű felé.

A kő mindkét alkalommal a szélvédőt találta el, be is zúzta az üveget. És bár a busz éppen nem szállított utasokat és nem sérült meg senki, a kár amit okoztak, csaknem 300 ezer forint. A fiatalok azonnal elhajtottak a helyszínről.

Néhány nappal később az esti órákban ismét egy buszt szemeltek ki. Az elsőrendű vádlott újfent követ hajított a szélvédőre, és több mint 330 ezer forintos kárt okozott. Ebben az időszakban több hasonló „akciójuk” volt, legtöbbször az M7 autópálya és az M0 autóút felett átívelő felüljáróhoz mentek.

Kiszálltak a kocsiból és már messziről kiszemelték azokat a járműveket, amiket meg fognak dobálni. Így esett a választásuk két egymás mögött haladó kamionra, amelyekre

mindhárman köveket zúdítottak,

majd – ahogy korábban is – elhagyták a helyszínt. Mindkét jármű szélvédője betört, sőt, az egyik egy vadonatúj, nagy értékű autót szállított, ami szintén megrongálódott. A sofőröknek nem esett bajuk.

Február 23-án esete ráadásul bementek egy bekerítetlen diósdi területre, ahonnan elemeltek egy 25 kilogrammos, bontatlan állapotban lévő cementes zsákot. Kocsiba tették, hogy később újabb járműveket rongáljanak meg, immár nagyobb tömegű tárggyal.

Este 11 körül az M7 autópálya 23. kilométerében található, a sztráda felett átívelő felüljáróra hajtottak és a korláttól nem messze megálltak. Átemelték a zsákot, hogy ráejtsék egy kamionra.

A lehajított „csomag” bezúzta a jármű szélvédőjét és a vezetőfülkében landolt.

A zsák szétszakadt, a cementpor pedig teljesen beborította a vezetőfülke belsejét és a sofőrt is. A jármű vezetője a történtek után fékezett, félreállt és értesítette a rendőrséget.

Az ügyészség szerint a párosnak számolnia kellett azzal, hogy a zsák becsapódása folytán a kamion vezetőjének testi épségét közvetlen veszélynek teszik ki, sőt a sértett akár meg is halhat.

A vádlottak azután buktak le, hogy 2016 márciusában egy diósdi benzinkúton fizetés nélkül akartak tankolni.

Leszerelték az autójuk rendszámát és símaszkot húztak a fejükre.

A töltőállomás személyzete hívta ki a rendőröket, akik elfogták őket. A kocsijukban akkor csaknem 20 darab 5-8 centiméter átmérőjű követ találtak.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás: nagy tankerhajóként fordul az Egyesült Államok az új nemzetbiztonsági stratégiával

Magyarics Tamás: nagy tankerhajóként fordul az Egyesült Államok az új nemzetbiztonsági stratégiával

A nyugati félteke védelme nagyobb hangsúlyt kapott az Egyesült Államok nemzetbiztonsági stratégiájában, mint korábban – erről is részletesen beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora. Sorra vette Washington terveit a nagy óceáni átjáróknál, megvilágította a Kínát, Grönlandot, Venezuelát érintő amerikai célok hátterét.

Gazdatüntetés Brüsszelben: borult az eredeti akciózási terv, útlezárások jönnek az EU-csúcs helyszínén

Európai egység alakult ki a gazdatársadalomban a mostani brüsszeli tiltakozást illető két ügyben: senki nem szeretne nagy mennyiségű, ellenőrizetlen dél-amerikai élelmiszer ellen küzdeni a piacért, illetve a green dealből adódó átállás anyagi terheit sem vállalnák a jelenlegi formájában. A tüntetés eredeti programját borították az éjszakai akciózások, amelyek jelenleg ott zajlanak, ahol a zárolt orosz vagyont Brüsszelben őrzik. Helyszíni tudósítás.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.19. péntek, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Megforgatták a forintot, megjött a fordulat is

Megforgatták a forintot, megjött a fordulat is

Jelentős mértékben gyengült a magyar fizetőeszköz árfolyama az elmúlt napokban az euróval és a dollárral szemben. A piaci mozgás hátterében nagyrészt az MNB keddi sajtótájékoztatóján elhangzott gondolatok állnak, amelyek a magyar jegybank lazuló előretekintő iránymutatását és - az adatok megfelelő alakulása esetén - a kamatcsökkentési ciklus megkezdését vetítették előre. Az MNB kommunikációs hangvételének puhulására erős piaci reakció érkezett: a forint árfolyama a döntés óta közel 6 egységet emelkedett az euróval és a dollárral szemben is, ami körülbelül 1,5 százalékos gyengülésnek felel meg. A forint gyengülő tendenciája kezdetben ma is folytatódott (az euró jegyzése már az október vége óta nem látott 390-es szint felett is járt), Kurali Zoltán MNB-alelnök óvatosságot hangsúlyozó megszólalása azonban fordulatot hozott a devizapiacokon. Végül erősödéssel állt meg az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×