Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Milliárdos költségvetési csalás ügyében nyomoznak

Színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító bűnszervezetek irányítói és működtető ellen indított eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága. A legalább 2001 óta tartó, milliárdos költségvetési csalás ügyében fokozott ügyészi felügyelettel zajlik a nyomozás - közölte a fővárosi főügyész.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói a napokban szervezett akcióban összesen 15 személyt vettek őrizetbe, köztük a két bűnszervezet irányítóit, több tagját, valamint a bűnszervezetek szolgáltatásait igénybe vevő egyik vagyonvédelemmel foglalkozó cég két vezetőjét.

A rendelkezésre álló adatok szerint

a két bűnszervezet irányítói legalább 2011. óta színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító bűnszervezetet irányítottak és működtettek.

A bűnszervezetek szolgáltatásait jellemzően őrzés- és vagyonvédelemmel foglalkozó gazdasági társaságok vették igénybe, amelyek a bűnszervezethez tartozó cégekkel különböző munkák teljesítésére színlelt szerződéseket kötöttek.

A színlelt szerződéskötésekkel a céljuk az volt, hogy a munkát teljesítő vagyonőrök foglalkoztatása után keletkező közterheket ne a saját társaságaiknak kelljen megfizetniük, másrészt az alvállalkozóktól befogadott fiktív számlákkal az adófizetési kötelezettségeiket is csökkenteni tudták.

A munkavállalókat valójában a bűnszervezetek szolgáltatásait igénybe vevő gazdasági társaságok foglalkoztatták, azonban őket papíron a bűnszervezetekhez tartozó cégekhez jelentették be. A dolgozók után a járulékokat sem a tényleges foglalkoztató cég, sem a papírok szerinti munkáltató cég nem fizette meg.

A lebukás elkerülése érdekében pedig ezeket a cégpiramis alján lévő alvállalkozó társaságokat rendszeres időközönként lecserélték.

A gyanúsítottak a munkáltatást terhelő közterhek meg nem fizetésével, valamint a fizetendő ÁFA jogosulatlan csökkentésével a jelenlegi adatok szerint összesen több mint 2,5 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

A NAV pénzügyi nyomozói 2017. november 7-én országos akciót hajtottak végre a bűnszervezet felszámolása érdekében, amelynek eredményeként elfogták a bűnszervezet irányítóit és tagjait. Az összesen 115 helyszínen végzett házkutatás során a nyomozók a bűncselekmények elkövetését alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le, és összesen 26 gyanúsítottat hallgattak ki, akik közül 15 személyt őrizetbe vettek.

A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a bizonyítékokat, majd az őrizetbe vett személyek közül 8 gyanúsított előzetes letartóztatására tett indítványt, amivel a bíróság egyetértett és a tegnapi napon tartott ülésen őket előzetes letartóztatásba helyezte. A végzés nem jogerős.

A Fővárosi Főügyészség a további 7, őrizetbe vett gyanúsított vonatkozásában lakhelyelhagyási tilalom elrendelésére tett indítványt, amiről a bíróság a mai napon hoz döntést.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×