Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Figyelmeztet a rendőrség: minden mobiltelefonos veszélyben

Figyelmeztet a rendőrség: minden mobiltelefonos veszélyben

Mobiltelefonos csalási módszerre hívja fel a figyelmet a rendőrség.

A csalási módszer célja, hogy a hívást fogadó fél egy elküldött üzenettel egy másik feltöltős telefonszám egyenlegét növelje a saját számlájának terhére - írja a Police.hu.

Az elkövető rejtett számról telefonál, és valamely mobiltelefon-szolgáltató ügyfélszolgálatának nevében mutatkozik be. Tájékoztatja az ügyfelet, hogy nyilvántartásuk szerint egy ügyfélbiztonsági kódot korábban nem sikerült elküldeniük, és annak megismétlésében az ügyfél segítségét kéri.

A hívó fél feltesz néhány kérdést (mint például az ügyfél elégedett-e a szolgáltatással, a készülék tud-e SMS-t fogadni, illetve küldeni), majd ezt követően a hívás kihangosítását kéri, hogy segíteni tudjon az SMS elküldésében és ezáltal a biztonsági kód megszerzésében. Ez a számsor jellemzően egy telefonszám és egy összeg, amely akár tizenötezer forint is lehet.

A megadott telefonszám, ahova az SMS küldését kérik, nem emelt díjas ugyan, de az „ügyfél” az üzenet elküldésével másvalaki egyenlegét tölti fel.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a mobilszolgáltatók nem küldenek SMS-ben biztonsági kódot. Azt javasolja, ha a hívás gyanús, szakítsák meg a beszélgetést és forduljanak a szolgáltató hivatalos ügyfélszolgálatához.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×