Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Meglepő elmélettel állt elő a Teréz körúti robbantó

Meglepő elmélettel állt elő a Teréz körúti robbantó

Erős befolyásoltság miatt követte el tettét a körúti robbantó – üzente meg védője útján a merénylet gyanúsítottja. P. László a nyomozóknak korábban nem beszélt a két rendőr megtámadásának indítékáról.

E világi, de konkrét emberekhez nem köthető erők befolyásolták, és manipulálják jelenleg is a Teréz körúti robbantót, s ez a körülmény jelentős szerepet játszott tette elkövetésében is – közölte a Magyar Hírlappal védője útján a merénylettel gyanúsított P. László. Szikinger István hozzátette: a fiatalember továbbra is kitart azon állítása mellett, hogy semmilyen módon nem neheztelt sem a megtámadott rendőrökre, sem a rendőrség testületére. P. László korábban maga is gondolt arra, hogy rendőrnek áll, mivel nagyapja is az volt, akit ezért nagyon tisztelt.

P. Lászlót októberi elfogása után az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) vizsgálták, de a szakemberek semmilyen kóros mentális elváltozást nem állapítottak meg nála. A fiatalember áprilisban visszakerült az IMEI- be, miután addigi fogva tartása helyszínén, a budapesti Venyige utcai fegyintézetben összetörte egyszemélyes zárkája berendezéseit, illetve az őt megfigyelő kamerákat. Az intézetben egy hónapig kiemelt, mindenre kiterjedő vizsgálatnak vetették alá, de a szakemberek ismét nem találtak nála kóros elmeállapotra utaló jelet. Ez azt jelenti, hogy P. László büntethető, és május eleje óta ismét a Venyige utcai objektumban tölti előzetes letartóztatását.

A szeptember 24-én, a Teréz körúton életveszélyesen, illetve súlyosan megsérült két fiatal rendőr, Andirkó Szabina és Vantara László felépült, és szolgálatra jelentkeztek elöljárójuknál.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×