Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Keveset tudni az új balatoni élményparkról

Keveset tudni az új balatoni élményparkról

A kormány tavaly decemberben döntött arról, hogy az állam 17 milliárd forintot ad egy balatoni élménypark felépítésére.

A beruházásról azóta semmit sem lehet hallani, ezért Harangozó Gábor, az MSZP országgyűlési képviselője írásbeli kérdéssel fordult Seszták Miklós fejlesztési miniszterhez. A válaszból - amelyet Fónagy János államtitkár jegyez - azonban mindössze az derült ki, hogy noha a pénz már odaítélték, pontos tervek még nincsenek - írta a Magyar Nemzet. 

Az írásbeli felelet szerint akár több helyszínen több élménypont kialakítása is megvalósulhat a tematikus élményparkra szánt 17 milliárd forintból. Fónagy János azt állította, hogy a projektjavaslatok értékelése során azt is figyelembe veszik majd, hogy a tervezett fejlesztések a térségen belül pontosan hol fejthetik ki leghatékonyabban az elvárt turisztikai hatást, valamint hogy hol tudnak a későbbiekben piaci alapon, állami támogatás nélkül is működni.

A kormány a Balatonnal kapcsolatos beruházásokra összesen 365 milliárd forintot költ, nagyobbrészt uniós forrásokból.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×