Infostart.hu
eur:
379.57
usd:
321.4
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Kulcsár-per: 14 év után most akár véget is érhet

Még egy évre kell börtönbe vonulnia Kulcsár Attilának, ha a ma kezdődött másodfokú eljárásban jóváhagyják az elsőfokú, 2010-ben meghozott, többek között hat és fél év börtönbüntetésről szóló ítéletet.

Perbeszédekkel megkezdődött a Kulcsár Attila és társai ellen folyó brókerügy másodfokú tárgyalása hétfőn a Debreceni Ítélőtáblán.

A Fővárosi Ítélőtábla nevében eljáró, Elek Balázs által vezetett büntetőtanács öt tárgyalási napot tűzött ki a tizennégy éve húzódó ügy másodfokú tárgyalására.

A bíróság nem tartotta indokoltnak az ügy előadását (részletes ismertetését), ugyanakkor végzésben rögzítette: Kulcsár Attila elsőrendű és Kerek Csaba másodrendű vádlott esetében a sikkasztás vádját többrendbeli, folytatólagosan elkövetett sikkasztásra változtatta.

Az első napon az ügyész perbeszédében a megismételt első fokon Kulcsár Attilára kirótt hat és fél év börtönbüntetés súlyosítását indítványozta, és hasonlót kért a többi vádlott esetében is.

Holicska Dóra fellebviteli ügyész azt kérte a táblabíróságtól, hogy Kulcsár Attila esetében a kiszabható 5-10 év büntetési tétel felét meghaladó, a többi vádlott esetében a büntetési tétel minimumához közelítő szabadságvesztést szabjon ki.

A vádlottak védői perbeszédükben kifogásolták az eljárás rendkívül hosszú idejét, és a korábban kiszabott büntetések enyhítésére, illetve felmentésre tettek javaslatot. Az egyik védő egyenesen "brutális időmúlásról" beszélt.

Dicső Gábor, Kulcsár Attila védője kifogásolta, hogy bár védence tett egyedül beismerő vallomást, ő volt az egyetlen a bírósági eljárás során, akivel szemben nem alkalmaztak enyhítő szakaszt az eddigi ítéletekben.

Azt mondta: ez az ügy nem túl bonyolult, csak túlbonyolították az évek során. Felidézte, hogy védencét 30 évesen fogták el Bécsben, ma már 45 éves, középkorú ember, és még mindig nem tud új életet kezdeni.

Az ügyvéd az egyik alkotmánybírósági bíró tanulmányát idézte, miszerint Magyarországot eddig 603 esetben marasztalták el elhúzódó bírósági eljárások miatt, de arra még nem volt példa - tette hozzá -, hogy egy ügy, mint a jelenlegi, 14 éve húzódjon.

Dicső Gábor védence büntetésének enyhítését kérte legalább annyira, hogy Kulcsár Attilának már ne kelljen újra börtönbe mennie. Hasonló indítványt tett a másodrendű vádlott, Kerék Csaba, a Britton Kft. volt ügyvezetőjének a védője, Kados Sándor is.

Az első nap délelőttjén szót kapott Jován László, Bitvai Miklósnak, az Állami Autópálya-kezelő Rt. korábbi vezérigazgatójának a védője, aki védence felmentését kérte a bíróságtól.

Kulcsár Attila, a K and H Equities egykori vezető brókere és társai ellen 12 éve nyújtották be a vádiratot.

A 2003-ban kipattant brókerbotrány lényege az ügyészség szerint, hogy 1998 és 2003 között a K and H Bank brókercégénél dolgozó Kulcsár Attila rendkívül magas hozamokat ígérve, offshore cégeken keresztül jogosulatlanul forgatta az ügyfelek, köztük egyes állami vállalatok, önkormányzatok pénzét. A vádhatóság szerint az elkövetési érték 23 milliárd forint, a kár 8 milliárd.

Kulcsár Attilát 2008-ban sikkasztás és egyéb bűncselekmények miatt az akkori Főváros Bíróság nyolc év börtönre és 230 millió forint vagyonelkobzásra ítélte.

Mintegy két év múlva, 2010-ben a Fővárosi Ítélőtábla új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot, amely 2015-ben hozott ítéletében a vagyonelkobzást helybenhagyta, de a börtönbüntetést Kulcsár esetében hat év hat hónapra csökkentette.

A megismételt eljárásban a törvényszék felmentette a bűnsegédként elkövetett sikkasztás vádja alól - az azóta elhunyt - Rejtő E. Tibor harmadrendű vádlottat, a K and H Bank egykori elnök-vezérigazgatóját, a vesztegetés vádja alól pedig Forró Tamás vállalkozót, újságírót.

A 18 vádlott közül Kulcsár Attila mellett még néhányan kaptak letöltendő szabadságvesztést, köztük sikkasztás miatt Kerék Csaba másodrendű vádlott 3 év 9 hónapot, a többiek 2 évet vagy annál kevesebbet. Több vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a bíróság, és többen voltak olyanok is, akiknek az ügyében felmentő rendelkezés született.

A törvényszék néhány vádlott és számos cég esetében rendelt el vagyonelkobzást, amely összességében sokmilliárdos nagyságrendű. A vádlottak közül többeket 150-250 millió forint körüli vagyonelkobzással sújtottak, többeket pedig sok tízmillióssal.

A 2015-ben megszületett ítélet fellebbezés folytán került ismét a Fővárosi Ítélőtáblára. Ez a tárgyalássorozat kezdődött meg hétfőn Debrecenben, ahol jelenleg hatan várnak az ítéletre.

Címlapról ajánljuk
Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
Óriási csapkodás a piacokon!

Óriási csapkodás a piacokon!

Vegyes mozgások láthatók ma a világ tőzsdéin, az ázsiai tőzsdéken nem volt egyértelmű a mozgások iránya, Európában viszont jobb a hangulat. Itthon a BUX és három blue chip is történelmi csúcsot döntött. Az USA-ban ehhez képest vegyes a kép, a technológiai részvények továbbra is nyomás alatt állnak, és a ciklikusabb papírok teljesítenek jobban. Eközben az arany és az ezüst árfolyama tovább emelkedik, a sárga nemesfém árfolyama újra 5000 dollár felett jár. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×