Infostart.hu
eur:
380.05
usd:
321.84
bux:
126847.11
2026. február 23. hétfő Alfréd
Jogerős a döntés a moszkvai ingatlanügyben

Jogerős a döntés a moszkvai ingatlanügyben

Jogerősen felmentette a Fővárosi Ítélőtábla Székely Árpád korábbi moszkvai nagykövetet és hat társát a moszkvai magyar Kereskedelmi Képviselet (Kerki) értékesítése ügyében indult perben pénteken.

Az ügyészség Székely Árpádot hűtlen kezeléssel és hamis okiratok felhasználásával, Horváthné Fekszi Márta egykori külügyminisztériumi államtitkárt hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással és magánokirat-hamisítással, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezérigazgatóját, Tátrai Miklóst és értékesítési igazgatóját, Császy Zsoltot, valamint a cég akkori két vezető beosztású és egy beosztott munkatársát bűnpártolással és magánokirat-hamisítással vádolta.

A Szegedi Ítélőtáblának az ügyben kirendelés alapján eljáró bírái döntésükkel

helybenhagyták az első fokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék 2015-ben bűncselekmény hiányában hozott felmentő ítéletének érdemi részét.

A vád szerint 2008-ban Székely Árpád akkori moszkvai nagykövet a felettesei tudta nélkül írta alá az ingatlan tulajdonjogának átruházásáról szóló adásvételi szerződést. A többi vádlott erről tudva bűnpártoló módon próbálta őt fedezni, mentesíteni cselekménye büntetőjogi következményei alól. Az ingatlant a magyar állam 23,7 millió dollárért értékesítette, ám a vevő nem sokkal később több mint 100 millió dollárért adta tovább. A vádhatóság szerint az ügyletből az államnak több milliárd forint meg nem térült hátránya keletkezett.

Az ügyészség a táblabíróság előtt az első fokon hozott felmentő ítélet hatályon kívül helyezésére és új elsőfokú eljárás lefolytatására tett indítványt.

Gyurisné Komlóssy Éva tanácsvezető bíró a több mint egyórás indoklás során kifejtette, a táblabíróság lényegében mindenben egyetértett az elsőfokú bíróság jogi értékelésével.

Álláspontja szerint

az elsőrendű vádlott nem volt az ingatlan vagyonkezelője, amely feltétele lenne a hűtlen kezelés bűntettének.

A bíróság megállapította, a nagykövet ugyanakkor szabálytalanul járt el, amikor adásvételi szerződést kötött, noha arra nem volt jogosultsága. Ennek polgári jogi következménye volt a megkötött szerződés semmisége. A központnak csak a felépítménye volt a magyar állam tulajdona, a telek azonban az orosz államé, amely vevőkijelölési joggal is rendelkezett. Az ügyészség kifogásával szemben ezért nem állapíthatta meg a bíróság az ingatlan szabadpiaci forgalmi értékét.

Gyurisné Komlóssy Éva hangsúlyozta, egészen más körülmények között történt a továbbértékesítés, akkor már az ingatlanhoz tartozó földterület is az adásvétel tárgyát képezte, és semmilyen korlátozás nem érintette az épületet, így akkor már a szabadpiaci viszonyok érvényesülhettek.

A tanácsvezető bíró leszögezte, az ügy többi vádlottja alapbűncselekmény hiányában nem követhette el a bűnpártolás bűntettét. Ettől függetlenül is éppen a szerződés semmissége miatt folytattak le új eljárást, ekkor a szabályoknak megfelelően jártak el.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×