Infostart.hu
eur:
375.88
usd:
318.51
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Talán sosem derül ki, hova lettek a Kun-Mediátor eltűnt milliárdjai

Talán sosem derül ki, hova lettek a Kun-Mediátor eltűnt milliárdjai

„A vallomásával kapcsolatban nem áll módunkban információt adni” – ezt közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a Magyar Nemzet kérdésére, hogy tett-e már vallomást a karcagi Kun-Mediátor Kft. volt vezetője, az előzetes letartóztatásban lévő Dobrai Sándorné, aki tavaly decemberig a közép-amerikai Belize-ben bujkált.

A válasz alapján nem egyértelmű, hogy van-e már vallomás, vagy az érintett megtagadta a vallomástételt. A nyomozás határideje egyébként április 14-én jár le, ami meghosszabbítható.

A vallomástétel azért fontos kérdés, mert a cég betétgyűjtése, illetve a piramisjátékhoz hasonló módszerrel okozott kár a becslések szerint mintegy 10- 20 milliárd forint lehet, miközben ennek az összegnek alig 1-2 százaléka van meg jelenleg, hiszen a rendőrség 200 millió forint értékben foglalt le vagyontárgyakat.

Talán sosem derül ki, hova lettek a Kun-Mediátor eltűnt milliárdjai

Ám azt, hogy mi lett a többi pénzzel, nem tudni, ez csak Dobrainé részéletes vallomásából lenne megismerhető. Vallomás hiányában viszont

előfordulhat, hogy a nyomozást viszonylag gyorsan lezárják anélkül, hogy az eltűnt milliárdok sorsára fény derülne.

Eddig csaknem ezer károsult jelentkezett, de az azok egy részét képviselő Dobrossy István ügyvéd szerint a valós szám ennek akár a duplája is lehet. Dobrossy szerint „kormányokon átívelő felelőtlenség” volt a karcagi Kun-Mediátor esete. Emlékeztetett rá, hogy egy pénzügyi szolgáltatási engedéllyel nem rendelkező cég több mint tíz éven át szabadon garázdálkodhatott úgy, hogy a rendőrség és az illetékes hatóságok ezt észre sem vették.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×