Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Börtönben ülő rabot vádolnak telefonos csalással

Csalás miatt emeltek vádat Nagykanizsán egy férfi ellen, aki az egyik büntetés-végrehajtási intézet fogvatartottjaként követett el a gyanú szerint telefonos csalást.

A férfi 2015 szeptemberében kezdte meg az egyik büntetés-végrehajtási intézetben a kifosztás és más bűncselekmények miatt rá kiszabott szabadságvesztés letöltését - közölte a Zala Megyei Főügyészség.

A börtönben biztosítottak számára egy szabályozott körülmények között használható mobiltelefont, ő azonban ismeretlen módon és időben engedély nélkül beszerzett egy másik telefonkészüléket is. Az engedély nélkül tartott telefonjának egyenlegét úgy akarta feltölteni, hogy nyereményjáték ígéretével másoktól pénzt csal ki.

Még 2016 szeptemberében felhívott egy Nagykanizsán élő telefon-előfizetőt, akinek egy telefonos szolgáltató munkatársaként mutatkozott be. Azt állította, hogy egy nyereményjátékon vett részt és az ő telefonszámát sorsolták ki nyertesként, ezért 75 ezer forintot kap.

A férfi meggyőző és határozott stílusával rávette a sértettet arra, hogy egy bankautomatánál töltse fel az általa megadott mobilszám egyenlegét, azt állította, hogy az csak egy tranzakciós kód. A férfi 15 ezer forintos feltöltést kért a sértettől, aki ezt meg is tette, majd a sikeres tranzakció után a vádlott arra vette rá, hogy ugyanezt még ötször ismételje meg, a sértett pedig ezt is végrehajtotta.

A vádlott mindezek után közölte, hogy perceken belül megérkezik a nyeremény a számlájára, de arra is utasította áldozatát, hogy tépje össze a banki bizonylatokat, amit a sértett mégsem tett meg. Csak amikor otthon, internetbankon keresztül ellenőrizte a bankszámláját, jött rá arra, hogy 90 ezer forinttal csökkent az egyenlege, nyereményt pedig nem kapott, ezért rendőrségi feljelentést tett.

A börtönben ülő vádlott a sikeres feltöltéseket követően nemcsak telefonálgatott, de a telefonegyenleg terhére a családtagjainak ételt rendelt, illetve 25 ezer forintot szerencsejátékra költött. A Nagykanizsai Járási Ügyészség a férfi ellen kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt emelt vádat.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×