Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Teréz körút: megvan a feltételezett robbantó!

A Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét fogta el tegnap a Terrorelhárítási Központ Keszthelyen – erősítették meg a bűnüldöző hatóságok.

A Központi Nyomozó Főügyészség, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ rendkívüli sajtótájékoztatóján Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője közölte: a fiatal férfit előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsították meg.

Az elfogásról készült videó itt megtekinthető.

A férfi a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen panasszal élt. A vádhatóság kezdeményezi előzetes letartóztatását.

A főügyész azt is közölte, hogy a gyanúsított magyar állampolgár, vidéken él, és eddig nem szerepelt a bűnügyi nyilvántartásban.

Keresztes Imre beszámolt arról is, hogy a gyanúsított a felvételek alapján egyedül követte el a bűncselekményt, a nyomozás során nem merült fel, hogy bérgyilkosként robbantott volna.

Keszthelyen fogták el a gyanúsítottat

Keszthelyen fogták el a Teréz körúti robbantás gyanúsítottját szerdán - jelentette be Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója.

A vezérőrnagy elmondta: a férfi az autójában várakozott a Balaton parti Csík Ferenc sétányon, egy, a forgalomtól elzárt területen. Hozzátette: tűzszerészi vizsgálat után a műveleti egységek behatoltak egy házba, ahol "más célszemélyt nem találtak"; ezután a feltételezett elkövetőt Budapestre szállították.

Hangsúlyozta: a TEK az ország több pontján végzett akciókat szerdán, azonban a sajtóhírekkel ellentétben nem igaz, hogy ezek mindegyike a Teréz körúti robbantással lett volna összefüggésben.

 A rendőrök állapota 

Folyamatosan javul a Teréz körúti robbantásban megsérült rendőrök állapota, remélhetőleg néhány hónap múlva vissza tudnak állni a rendőri szolgálatba - közölte Papp Károly országos rendőrfőkapitány .

Az altábornagy elmondta: mintegy ezer bejelentés érkezett az üggyel összefüggésben; ezek közül egyiket sem "tették félre", a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda valamennyit ellenőrizte.

A főkapitány megköszönte a társszervek együttműködését és jelezte: az Országos Rendőr-főkapitányság továbbra is biztosítja a főügyészség számára a humán erőforrásokat és a technikai eszközöket az ügy felderítéséhez.

Nem kell kifizetni a nyomravezetői díjat

Nem kell kifizetni a Teréz körúti robbantás ügyében kitűzött nyomravezetői díjat - mondta az országos rendőr-főkapitány.

Papp Károly hangsúlyozta: klasszikus felderítő munka során jutottak el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a gyanúsítotthoz. Hozzátette: amennyiben a főügyészség jelzi számára, hogy nem szükséges a nyomravezetői díj fenntartása, úgy vissza fogják vonni azt.

A gyanúsított beszámíthatóságának korlátozottságáról szóló sajtóhírekre Keresztes Imre főügyész azt mondta: a gyanúsítás még csak most történt meg, de mint ahogy minden ilyen súlyos esetben, ennek vizsgálata a későbbi nyomozás feladata lehet.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×