Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Vizsgálatot indított az ELTE rendezvényén történtek ügyében

Az ELTE Lágymányosi Eötvös Napok (LEN) főszervezője és az általa megbízott biztonsági cég is vizsgálatot indít a rendezvényen történtek ügyében.

A K&B FEST Kft. vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: megkeresésükre a biztonsági szolgálatot ellátó Szentinel Kft. ügyvezetője, Faragó Ádám azt közölte, az eset kivizsgálását haladéktalanul megkezdte, továbbá írásos nyilatkozatot tett arról, hogy nincs tudomása arról, hogy a rendezvény ideje alatt a biztonsági szolgálat részéről bármilyen visszaélés történt volna.

A szervező cég kiemelte, amikor tudomást szereztek a történtekről a rendőrséghez fordultak, és kifejezetten jelezték a hatóság felé, hogy az esetleges nyomozás során messzemenőkig együttműködnek a helyzet tisztázása érdekében. Azt viszont cáfolták, hogy a katasztrófavédelmet az eseményen történtek miatt kellett volna riasztani - mint írták - "erre okot adó rendkívüli esemény a rendezvény ideje alatt egy alkalommal sem történt, a katasztrófavédelem péntek éjszakai megjelenése a hatályos jogszabályok által előírt rutin ellenőrzés volt, melynek keretében a katasztrófavédelem a tömegrendezvények megtartására irányadó szabályok betartását ellenőrizte".

A K&B FEST Kft. közleményében kifejtette: a rendezvény biztonsági feladatainak ellátását alvállalkozón keresztül oldotta meg. A kiválasztási folyamatot az általános, és megszokott szabályok szerint folytatták le, az ennek részeként a Szentinel Kft.-től bekért referencia anyagokat és tanúsítványokat az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel is ismertették.

Ugyanakkor kiemelték, ha bizonyítékokkal alátámasztják "a közösségi médiában megjelent, és utóbb több médiumban is elterjedt, a biztonsági szolgálat részéről elkövetett esetleges visszaéléseket" társaságuk "minden rendelkezésre álló eszközzel fellép az érintettek felelősségre vonása érdekében". Mint fogalmaztak: "messzemenőkig elítélünk minden, a nem a hatályos jogszabályi és szakmai előírások szerinti fellépést, és cselekedetet".

A cég ezzel együtt kifogásolta, hogy a 2014-es ELTE-TÓK gólyatáborban történt erőszakos bűncselekmény összekapcsolták a társaság tevékenységével. Ennek kapcsán kiemelték, hogy cég "a gólyatábor lebonyolítása során valamennyi jogszabályi és szakmai előírást maradéktalanul betartott". Az erőszakos bűncselekmény elkövetője "soha semmilyen kapcsolatban, jogviszonyban nem állt" a társasággal, s büntetett előéletéről tudomásuk nem volt. Mindezek nyomán a cég kiemelte, valamennyi a társaságuk jóhírnevét, üzleti megítélését sértő, hír, vagy ahhoz hasonló kijelentésekkel szemben jogi eszközökkel lépnek fel a jövőben.

Elsőként az Index számolt be arról, hogy "egyetemistákat vertek a biztonságiak az ELTE egyik buliján". A cikk szerint az esemény Facebook-oldalán csütörtök éjjel az egyik sértett tette közzé, hogy a LEN-nagysátor bejáratánál a biztonsági őrök "szétverték" a barátját, és barátaikat, köztük őt is többször megütötték. Az Index megkeresésére a rendőrség azt közölte, péntek hajnalban érkezett bejelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, hogy a XI. kerületben egy rendezvényen a biztonsági szolgálat munkatársai egy embert bántalmaztak és a földre lökték. A járőrök 9 percen belül a helyszínre érkeztek, a szükséges intézkedést megtették. A történtek tisztázására a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányság feljelentés-kiegészítést rendelt el - számolt be a portál.

Az Index vasárnap már az ELTE közleményét is közzétette. E szerint az egyetem hallgatói önkormányzata az ELTE vezetésével is együttműködve már "tényfeltáró vizsgálatot" indított.

A Fidelitas vizsgálatot követel az ELTE-napokon történt bántalmazások ügyében

A Fidelitas vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében azonnali vizsgálatot követelt az ELTE Lágymányosi Eötvös Napokon történt bántalmazások ügyében.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×