Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Így verik át az idős embereket

Telefonon felhívott idős emberek balesetet szenvedett fiának vagy unokájának adják ki magukat azok a bűnözők, akik pénzt csalnak ki becsapott és megijedt áldozataiktól. Az egyik érintett elmondta a történetét az InfoRádiónak.

Irén ijesztő telefonhívást kapott néhány nappal ezelőtt.

"Este 10 óra után öt perccel csörgött a telefon, felvettem, és egy hang azt mondta, hogy balesetet szenvedett. Azt mondta, hogy nekiment egy másik autónak, és megegyeztek, hogy ha kifizetjük a kárt, akkor a rendőröket nem kell kihívni. Ahogy a félálomból magamhoz tértem, megkérdeztem, hogy kivel beszélek. Azt kérdezte, hogy nem ismered meg a fiad hangját. Abban a pillanatban arra gondoltam, hogy esetleg megütötte a fejét, de sem a hangmagassága, sem a hangszíne nem egyezett meg. Azt mondtam neki, hogy bemegyünk, segítünk neked, mindjárt szólok Petinek. Azt mondta, hogy nem kell a segítség. Peti akkor már jött is le, és az illető, aki felhívott, akkor megszakította a vonalat" - mesélte.

Irén kihívta a rendőrséget. A kiérkező járőr nem lepődött meg a történteken. Azt mondta: sok ilyen eset fordult elő a közelmúltban, és bizony néhányan pénzt is adtak annak az ismeretlennek, aki az állítólag balesetet szenvedett fiú vagy unoka nevében ugrott fel hozzájuk.

Varga Balázs alezredest, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársa szerint a családoknak fel kell készülniük az ilyen bűncselekmények megakadályozására.

"Ha kapunk egy ilyen hívást, akkor hívjuk fel az unoka édesanyját vagy az unokát. Kérdezzük meg, hogy valóban történt-e ilyen. Legyen egy egyezményes jelünk, hogy meggyőződjünk arról, hogy biztosan azzal beszél-e, akire hivatkoznak, hogy tudjuk ezeket visszaellenőrizni. Ezekkel a fontos momentumokkal elkerülhető a baj" - tanácsolta Varga Balázs.

Az alezredes hozzátette, hogy a csalók néha véletlenszerűen választják ki a sértetteket, de az is előfordul, hogy a telefonhívás előtt néhány nappal személyesen vagy telefonon tájékozódnak a kiszemelt idős ember életkörülményeiről és hozzátartozóiról, ezért a bűnmegelőzési szakember azt tanácsolja, hogy ellenőrizetlen idegeneknek soha senki se adjon ki ilyen bizalmas információkat.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×