Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Előzetesbe helyeztek egy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított volt tűzoltót

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezett két gyanúsítottat, köztük egy volt tűzoltót, akikkel szemben a Központi Nyomozó Főügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyomozást folytat.

A Fővárosi Törvényszék csütörtökön, az MTI-nek küldött közleményében azt írta, hogy az ügyészség a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a kényszerintézkedés elrendelését.

A Központi Nyomozó Főügyészség kedden adott arról tájékoztatást, hogy elfogtak és kihallgattak három hivatásos tűzoltót és három civil társukat, akiket kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a fővárosban, az egyik kerületi tűzoltóságnál dolgozó tűzoltó hadnagy szolgálata közben és szabadidejében is kábítószert - marihuánát, különböző tablettákat és kokaint - árult. A tűzoltó a munkahelyén, annak közelében, emellett belvárosi szórakozóhelyeken, illetve saját lakhelyén adta át a kábítószert a fogyasztóknak.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben a megalapozott gyanú szerint két másik hivatásos tűzoltó és három civil szintén kereskedett kábítószernek minősülő anyaggal.

A Központi Nyomozó Főügyészség a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda segítségével hétfőn több helyszínen házkutatást tartott, majd elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki a három tűzoltót és a három civilt. A hadnagyot és egy civilt őrizetbe vettek; előbbi már nem tagja a tűzoltóságnak.

A két őrizetbe vett személyt helyezte most egy hónapra előzetes letartóztatásba a törvényszék, a másik négy gyanúsított szabadlábon védekezhet.

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa végzése szerint mindkét gyanúsított esetében fennáll a bűncselekmény megalapozott gyanúja, melyet a feljelentés, a titkos információgyűjtés és titkos adatszerzés, valamint a fedett nyomozók jelentései, figyelési adatai és az egyik gyanúsított beismerő vallomása támasztanak alá.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×