Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Vádat emeltek a NAV munkatársait megkéselő férfi ellen

Különös kegyetlenséggel, hivatalos személy sérelmére, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a 36 éves férfival szemben, aki egy évvel ezelőtt késsel támadt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hivatalos ügyben eljáró két munkatársára, egyikük a sérülések miatt életét vesztette - közölte a főügyész szerdán az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleményében azt írta: a vádlott 2009-től nagyobb összegű adóhátralékot halmozott fel, amelyet nem egyenlített ki, így vele szemben végrehajtási eljárás indult. A NAV két munkatársa 2015. február 23-án megjelent a vádlott XX. kerületi lakóhelyén, a hivatalos eljárásukat igazoló sértetteket a vádlott szülei engedték be, majd a házban a vádlott szobájához kísérték őket.

A vád szerint a férfi semmilyen együttműködést nem tanúsított, a sértettek kérése ellenére a szobában a lámpát sem kapcsolta fel, ellenben felkapta a sértettek aktatáskáját, és azokat kidobta a ház udvarára. Ezután két kést vett elő, rátámadt a sértettekre és mindkettejüket megszúrta. A két NAV-os férfinak sikerült kimenekülnie a ház udvarára, a vádlott azonban üldözőbe vette őket. Az utcára nyíló kapu zárva volt, így a sértettek az udvaron rekedtek.

A vádlott a kapunál utolérte a sértetteket, majd mindkét kezében egy-egy kést tartva ismét rájuk támadt, egyiküket több mint húsz alkalommal megszúrta. A férfi az elszenvedett súlyos sérülések következtében perceken belül életét vesztette. Ezután a vádlott a másik sértettre támadt, akinek azonban az udvaron lévő egyik kukával sikerült őt magától távol tartania, miközben telefonon kért segítséget. A mentőket ezalatt a vádlott édesanyja is értesítette. A vádlott egy idő után felhagyott a támadással és bement a házba, ahol az időközben kiérkező rendőrök elfogták.

A mentők a támadást túlélő sértettet életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

A vádiratban a Fővárosi Főügyészség a jelenleg ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló vádlottal szemben kényszergyógykezelés elrendelését indítványozta.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×