Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Apjára támadt egy bódult férfi Zalaegerszegen

Késsel támadt apjára Zalaegerszegen egy 39 éves, feltehetőleg kábítószertől bódult férfi, akinél csaknem három kilogramm kábítószergyanús növényt és annak termesztéséhez szükséges eszközöket is találtak a rendőrök - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

Vasárnap délelőtt egy családi veszekedésről szóló bejelentés miatt mentek ki a rendőrök egy zalaegerszegi lakásba.

Az ott élő 39 éves férfi bódult állapotban késsel fenyegette meg az apját, majd dulakodni kezdett vele és eközben a mellkasába harapott. A bántalmazástól az idős férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A nyomozók a lakásban tartott házkutatás során papírdobozokban, valamint különböző csomagolásban összesen mintegy 2,9 kilogramm kábítószergyanús szárított növényt, továbbá a termesztéshez szükséges eszközöket találtak és foglaltak le.

A férfi ellen kábítószer birtoklása, zaklatás és könnyű testi sértés miatt indítottak eljárást.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×