Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Álrendőrök fosztogattak Budapesten

Rendőrnek álcázva tévesztett és lopott meg budapesti időseket egy házaspár és két férfi társuk - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.

Azt írták, hogy az álrendőrök 2015 decembere és 2016 februárja között összesen ötször követtek el bűncselekményt a főváros II., V. és XIII. kerületében. Hatósági eljárást színlelve megtévesztették a sértetteket, elterelték a figyelmüket, majd eltulajdonították az ékszereiket, a műtárgyaikat és a készpénzüket.

A BRFK lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az érdi 41 éves Sz. Anita, a 43 éves Sz. Kálmán és a 35 éves J. Gábor, valamint a tárnoki 30 éves Sz. Tamás ellen - írták.

A rendőrök hétfőn Budapest VIII. kerületében igazoltatták Sz. Anitát, Sz. Kálmánt és Sz. Tamást, akik autójában rendőri jelzéssel ellátott ruhadarabokat, bilincset, jelvényt, rendfokozat- és állományjelzőket, valamint ékszereket, mobiltelefonokat és nagy mennyiségű készpénzt találtak.

A nyomozók megállapították, hogy az elkövetők aznap egy angyalföldi idős embert loptak meg. A tőle eltulajdonított aranygyűrűket éppen egy józsefvárosi ékszerkereskedésben értékesítették, amikor elfogták őket.

A két férfit és a nőt gyanúsítottként hallgatták ki, a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható negyedik társuk ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. Õt végül szerdán Érden fogták el.

A bíróság szerdán elrendelte Sz. Kálmán előzetes letartóztatását, valamint Sz. Anita és Sz. Tamás házi őrizetét, míg J. Gábor ügyében pénteken hoz döntést - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×