Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat tizenegy ember ellen

Tizenegy emberrel szemben nyújtott be vádiratot a Fővárosi Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszékre. Az ügyben két férfi európai uniós pályázati támogatások elnyerése érdekében kért pénzt, a többi vádlott pedig fizetett azért, hogy az előbbiek a megfelelő embereket befolyásolhassák - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

Ibolya Tibor a vádiratot ismertetve közleményében azt írta: az elsőrendű vádlott 2012 januárjában szabadult egy korábbi szabadságvesztés büntetéséből. Ezután pályázati ügyintézőnek adta ki magát és pályázatírás, illetve pályázati ügyintézés címén csalt ki pénzt a sértettektől. Célja kizárólag az ügyfelek pénzének jogtalan megszerzése volt.

A vád szerint 2012 májusától a férfi együttműködött az ügy másodrendű vádlottjával, így együtt már nagyobb szervezettséggel és nagyobb összegekben jutottak csalárd módon pénzhez - írta Ibolya Tibor. Hozzátette: továbbra is azt a látszatot keltették, hogy jelentős összegű európai uniós támogatásokhoz juttatják az ügyfeleket. Egyes esetekben arra is hivatkoztak, hogy magas szintű kapcsolatokkal rendelkeznek, akiket befolyásolni tudnak, így rajtuk keresztül érik majd el, hogy az adott ügyfél pályázata nyerje el a támogatást.

Előfordult olyan eset is, amikor egy ügyfelüknek azt mondták, illetékesek megvesztegetésével elintézik, hogy a büntetőügyben elrendelt lakhelyelhagyási tilalmát a hatóságok megszüntessék. Ebben az esetben az ügyfél szándéka hivatali vesztegetésre irányult - mutatott rá a főügyész.

A vádlottak által előadottak teljes egészében valótlanok voltak, az általuk megnevezettek vagy nem léteztek, vagy semmilyen tudomásuk nem volt arról, hogy rájuk hivatkoztak.

A Fővárosi Főügyészség a két férfit - más bűncselekmények mellett - befolyással üzérkedés minősített bűntettével vádolja.

Az ügy többi vádlottja olyan ember, aki - mivel nem tudott arról, hogy a két férfi valótlanul hivatkozik magas szintű kapcsolatokra - fizetett az első- és másodrendű vádlottnak a döntéshozók befolyásolásáért.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×