Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Pistorius könnyített házi őrizetben

A dél-afrikai igazságszolgáltatás óvadék ellenében, bizonyos megszorításokkal szabadon engedte kedden Oscar Pistoriust, akit a múlt héten a legfelsőbb bíróság bűnösnek talált szándékos emberölés vádjában.

A mindkét lábán amputált, de lábprotézissel is kiemelkedő eredményeket elérő atléta 2013. február 14-én saját házában a fürdőszoba ajtaján keresztül négy lövéssel agyonlőtte 29 éves barátnőjét, Reeva Steenkampot, akit állítása szerint betörőnek vélt.

Pistorius kedden megjelent a pretoriai felsőbíróság előtt, mert lehetősége volt óvadék ellenében feltételes szabadlábra helyezését kérni. Ez utóbbit megkapta egy 690 amerikai dollárnak (közel 200 ezer forint) megfelelő összeg ellenében.

Pistoriusnak ugyanakkor nagybátyja pretoriai házában kell tartózkodnia, a házat csak reggel hét óra és déli 12 óra között hagyhatja el, maximum 20 kilométeres távolságra, és elektronikus nyomkövetőt kell viselnie - jelentette be Aubrey Ledwaba bíró.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×